Belföld

Lendvai: az új pártelnök kétszer méreti meg magát

Az MSZP elnökség is megújul, ennek időpontjáról, menetrendjéről a nyár eleji kongresszus dönt.

Az MSZP május végi, június eleji kongresszusán megválasztandó új pártelnökének a teljes tisztújításkor újból meg kell méretnie magát – mondta Lendvai Ildikó. A leköszönő pártelnök hozzátette, hogy az elnökség is megújul, ennek időpontjáról, menetrendjéről szóló döntést bízták a nyár eleji kongresszusra.

Kedden ülésezik az országos elnökség, ahol a kongresszus előkészületeiről lesz szó. A menetrendről szóló egyik variációról azt mondta: az alulról felfelé építkezve, teljes körben rögtön megkezdődik a kongresszus után a tisztújítás, ez esetben az MSZP szeptember elején választat új elnökséget. A másik forgatókönyv szerint a tisztújítás az alapszabály-módosítás és az önkormányzati választás után lesz, és így az év végén zárulhat – közölte.

Az elnökség felajánlott lemondásáról a leköszönő pártelnök azt mondta: a testület azért választotta ezt a formát, mert az volt a szándéka, hogy teret engedjen a tisztújításnak és új elnökség legyen, de hogy ez melyik időpontban történjen, arról a kongresszus dönt majd.

Az elnökség a menetrendekről kéri a tagság véleményét, de lemondási szándéka világos, ennek időpontját, menetét a pártszervezetek döntésére bízta, nem “betonozta be magát” – fogalmazott. Az MSZP új frakciója május elején megalakulhat, az MSZP szabályainak megfelelően a frakció megalakulása előtt az elnökség tesz javaslatot a frakcióvezető személyére – közölte még Lendvai Ildikó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik