Belföld

Hagyó nyomására adott megbízást a FKF Zrt. egy tanácsadó cégnek

A CEMI Kft. összesen csaknem 400 millió forint értékű megbízást kapott.

Az FKF Zrt. átvilágítására kiírt pályázatot gyakorlatilag a CEMI Kft.-re szabták – áll a Hír TV honlapján olvasható írásban.

Eszerint Bielek Péter, az FKF Zrt. vezérigazgatója a rendőrségen tett vallomásában közölte: Hagyó Miklóstól a főpolgármester-helyettes városházi irodájában kapott megrendelést a CEMI Kft. megbízására, s a találkozón részt vett a tanácsadó cég vezetője is.

A Hír TV értesülése szerint a közbeszerzési eljárást irányítottan írták ki, “a feltételeket úgy határozták meg, hogy csak a CEMI Kft. felelhessen meg nekik”.

A csatorna úgy tudja, Bielek Péter a vallomásában elmondta: az ügyben Hagyó Miklós javaslatára eljáró ügyvédi iroda egyik vezetője nehezen teljesíthető referenciákat írt ki, a referenciaigazolásokat pedig más önkormányzati cégek állították ki, köztük a BKV.

A CEMI Kft. összesen csaknem 400 millió forint értékű megbízást kapott az FKF Zrt.-től.

Bielek Péter szerint a kft. tanácsai kifizetődők voltak, a javasolt intézkedésekkel körülbelül kétmilliárd forintot takarított meg a közterület-fenntartó – olvasható a Hír Tv honlapján.

A CEMI Kft. szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nem tud arról, hogy az általa megnyert közbeszerzési eljárás “a cégre lett volna kiírva”, és “nem hiszi, hogy egyedüli cégként volt képes megfelelni a kiírásnak”.

A közleményben az áll, hogy a CEMI Kft. referenciáinak egyik része az üzleti szférából, másik része az önkormányzati szférából származott.

A cég ugyancsak hivatkozik Bielek Péterre, mondván: a vezérigazgató elismerte, hogy a kft. tanácsainak eredményeként az FKF Zrt. évente kétmilliárd forintot takarít meg. Ezért – mint írják – a CEMI Kft. “örömmel néz elébe” az FKF Zrt. vezetése által elrendelt teljes körű vizsgálatnak.

A CEMI Kft. a BKV-val is szerződésben állt, a közlekedési vállalattal kötött szerződései azon megbízások közé tartoznak, amelyeket a rendőrség a BKV vezérigazgatójának feljelentésére vizsgál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik