Belföld

Szabad a magyar légtér

A ferihegyi forgalom a légtérzár feloldásával megindulhat.

Hétfőn 12 órától feloldották a teljes légtérzárat Magyarország felett – közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat. Az átrepülő forgalomnak 7.500 méter felett 10.36 órától nyitották meg a magyar légteret.

A ferihegyi forgalom a légtérzár feloldásával megindulhat. A légitársaságok előzőleg nagy nyomást gyakoroltak a közlekedési hatóságra, hogy gondolják újra a légtérzárra vonatkozó tilalmakat.

A Klubrádió reggeli műsorában a Budapest Airport kommunikációs vezetője azt mondta, hogy az elmúlt napok káosza is jelezte, mennyire fontos ágazata ez az európai közlekedésnek. Egy nap alatt ugyanis egymillió ember kel útra a levegőben.

Hardy Mihály ugyanakkor elismerte, hogy a legfontosabb a biztonság, amit semmi sem írhat felül. Korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság délig hosszabbította meg a magyarországi légtérzárat. Akkor azt ígérték, hogy az utasforgalom részlegesen megindulhat azokba az irányokba, amelyeket az időjárási előjelzés alapján a HungaroControl engedélyez.

Szabó Aliz, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Igazgatóságának szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a légtérzár feloldásának lehetőségéről folyamatosan tárgyalnak az Országos Meteorológiai Szolgálattal, de jelenleg úgy néz ki, hogy délig nem nyitják meg a magyar légteret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik