Belföld

Magyarországra látogat a dalai láma

Tíz év után jön ismét Magyarországra Tendzin Gyaco, a XIV. dalai láma.

A Tibetet Segítő Társaság elnöke, Hendrey Tibor elmondta: a szeptember 17-20. közötti látogatás során a buddhista vallási vezető a tervek szerint parlamenti képviselőkkel is találkozik.

Hendrey Tibor kiemelte: négynapos magyarországi tartózkodása alatt a dalai láma egy sportcsarnokban buddhista erkölcsi beszédet tart, másik alkalommal morális-etikai kérdésekről fejti ki gondolatait a nagyközönségnek. Az előadásokat közérthető stílusban viszi az érdeklődők elé, akik közé nem csak buddhista vallásúakat várnak – tette hozzá.

A dalai láma magyarországi látogatásának szervezésében a Tibetet Segítő Társaságon kívül részt vesz a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség, a Buddhista Misszió Magyarországi Arya Maitreya Mandala Egyházközösség, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola, a Szakja Tasi Csöling Buddhista Egyházközösség és a Drikungpa Egyház.

A mostani látogatást öt éve szervezik, az előkészületek a dalai láma betegsége, illetve a 2008-as tibeti zavargások miatt is elhúzódtak.

Tendzin Gyaco 1935-ben született Északkelet-Tibetben, paraszti családban. A XIII. dalai láma reinkarnációjaként kétéves korában találtak rá. A lámát hagyományosan az elhunyt láma halála napján született csecsemők közül választják. A XIV. dalai lámát 1940. február 22-én iktatták be tisztségébe. Kiskorúsága idején erős angol és amerikai befolyás alatt nevelték.

A dalai láma és a tibeti buddhista szerzetes állam székhelye Lhásza. A dalai láma a világ első számú buddhista vezetőjeként rengeteget utazik, hirdeti az ökumenikus egyetértést, a jóindulatot a környezet, Tibet és mindenekelőtt a világbéke érdekében.

Mao Ce-tung hatalomra kerülésekor Kínában a kommunista rendszer rögtön bejelentette igényét a tibeti papi államra. A Kínai Vörös Hadsereg alakulatai 1950-ben vonultak be Tibetbe és 1951-re teljesen ellenőrzésük alá vonták az országot. A velük együttműködő pancsen lámára bízták a helyi “autonómia” irányítását.

A dalai láma a kínai hatalomátvétel idején Indiába menekült. Azóta emigrációban él. Száműzetésében igyekszik életben tartani a tibeti kultúrát és a vallást, akkor is, amikor a kínai “kulturális forradalom” során országszerte lerombolták a kolostorokat, bebörtönözték, vagy megölték a szerzetesek ezreit. Áldozatos küzdelméért, amelyet hazája önrendelkezésének visszaszerzéséért folytatott, 1989-ben megkapta a Nobel-békedíjat.

1989 márciusában komoly zavargásokra került sor Tibetben, amelyet a kínai hatóságok levertek. Ezután a dalai láma kinyilvánította, hogy nem kíván többé Tibet politikai és szellemi vezetője lenni. A tárgyalások azután újra kezdődtek és Tibet a Kínai Népköztársaságon belül korlátozott autonómiát kapott.

Munkássága elismeréseként 2007-ben az amerikai Kongresszusi Aranyéremmel tüntették ki. 2008 végén a prágai Jagello Egyetem díszdoktorává avatták. 2009 februárjában Róma, 2009 májusában Varsó díszpolgára lett. 2009 szeptemberében Ján Langos-díjat kapott Pozsonyban az emberi jogokért és a demokráciáért folytatott küzdelme elismeréseképpen. 2009-ben Tom Lantos-díjjal tüntették ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik