Belföld

Nem mond le az OVB elnöke

Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke az OVB keddi üléséről távozóban azt mondta: nem látja okát annak, hogy lemondjon.

“Meghallgattam az OVB vasárnapi üggyel kapcsolatos elgondolásait, és azt gondolom, hogy mivel ezzel alapvetően egyet tudok érteni és el tudom fogadni, ezért nincs okom arra, hogy lemondjak” – közölte.

Arra a kérdésre, szükséges-e, hogy a vasárnapiak miatt bárki – akár az Országos Választási Iroda vezetője – lemondjon, azt válaszolta: nem.

Az OVB elnöke a keddi ülés előtt azt közölte újságírókkal, hogy az ülés után (ahol megvitatták a vasárnapi voksolás tapasztalatait) dönt arról, lemond-e, döntését várhatóan az ülés után jelenti be.

Vasárnap este jó néhány szavazóhelyiséget nem tudtak bezárni, mert még százak várakoztak voksolásra. A legkésőbb Budapest XI. kerületében fejeződött be az igazolással szavazás, mégpedig hétfőn hajnali negyed kettőkor. Az elhúzódó voksolás miatt a választási iroda az első részeredményeket csak vasárnap este fél 11 körül hozta nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik