Belföld

Elbontották az utat a kukások elől Szigetváron

Egy vita miatt még az alpolgármester is csákányt ragadott a hírek szerint.

Vitába keveredett a hulladékszállítóval, ezért felbontatta a szemétlerakóhoz vezető utat Szigetvár önkormányzata. Az munkálatokba állítólag Rodek Gyula szabad demokrata alpolgármester és egy képviselő is beszállt. A szolgáltató biztonsági őrei először megakadályozták az útbontást, de később az önkormányzat már saját őrző-védőivel biztosította a területet. Rodek Gyula az MTI-nek későbbre ígért tájékoztatást az ügyben, majd elérhetetlenné vált.

A hulladékszállító Dél-Kom Kft. jogi lépéseket tesz az ügyben – mondta Genczler István, a magát a város törvényes szolgáltatójának tekintő cég gazdasági vezetője. Hozzátette: ha nem állítják helyre az utat, kénytelenek lesznek másik telepre szállítani a szemetet, ami többletköltséggel járna. Állítása szerint a város már így is tartozik nekik 22 millió forinttal.

A vita azért robbant ki, mert a város képviselő-testülete többször is kijelentette: nem tekinti partnernek a Dél-Komot. Ezután a Baranya Megyei Bíróság első fokon kimondta: érvénytelen az önkormányzatnak a céggel kötött szerződése, mivel azt eredetileg a jogelőddel írták alá, ráadásul Szigetvár csak később csatlakozott ehhez a megállapodáshoz, melyben több másik település is részt vett. A bíróság szerint az ő hozzájárulásuk is kellett volna a szerződésmódosításhoz. A Dél-Kom Kft. fellebbezett az ügyben, mert szerinte Szigetvárnak több hasonló szerződése van más közszolgáltatókkal, amelyeket törvényesnek ismernek el. Amíg a táblabíróság máshogy nem dönt a cég tovább szolgáltat a városban.

Paizs József, Szigetvár közelmúltban elhunyt MSZP-s polgármestere korábban azt nyilatkozta: a képviselők szándéka az lehetett, hogy közbeszerzéssel egy másik Somogy megyei céget bízzanak meg a hulladékszállítással. Paizs a képviselő-testületi döntéseket törvénytelennek tartotta.

A kép illusztráció!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik