Belföld

Bajnai egy éve: végigélni volt a legnehezebb

Bajnai Gordon több mint egyórás prezentációt mutatott be a válságkezelés egy évéről.

A miniszterelnök szerint ezen az úton kell végigmenni, nincsen más választás. Úgy értékelte, többet is tettek annál, mint amire vállalkoztak.

Bajnai Gordon szerint a válságból le kell vonni a tanulságokat, mint egy súlyos betegségből, amely életformaváltást követel. A tanulságokat két közmondásban foglalta össze: “sosem szabad tovább nyújtózkodnunk, mint ameddig a takarónk ér”, illetve “ki mint vet, úgy arat”.

A kormányfő megköszönte az embereknek, hogy megvolt bennük a bölcsesség, a megértés, a kitartás és a józanság, hogy ezt végigéljék, elviseljék és mindenki tegye a maga dolgát.

Megjegyezte, régóta nem volt olyan rövid a távolság egy felelőtlen, vagy buta politikusi mondat és a családok biztonsága között, mint most, mert a pénzügyi hatások már egy hónap alatt érzékelhetőek. Kiemelte: a politikusok felelőssége ezért óriási.

Bajnai Gordon kérdésre válaszolva elmondta: véleménye szerint, ha a kormány által kijelölt úton halad tovább az új kabinet, akkor 2014 január 1-től bevezethető az euró, ehhez fegyelmezett, szigorú költségvetési politikát kell folytatni. De – fűzte hozzá – az új kormány lehetősége és felelőssége, hogy mikorra tűzi ki a céldátumot.

A korrupciós ügyekben személyes felelősségét firtató kérdésre azt válaszolta: a kormányfőnek az a felelőssége, hogy hagyja dolgozni a hatóságokat, a kormánynak pedig az, hogy szabályozással kiszűrje a korrupciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik