Belföld

Átverős akciót is találtak a fogyasztóvédők

A hatósági ellenőrzések felénél volt szabálytalanság. Volt, ahol 4+1 ajándék helyett olcsóbb volt 5-öt venni.

Ellenőrzést tartott az elmúlt másfél hétben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). Elsősorban azt vizsgálták, hogy megkárosítják-e a vevőket, betartják-e az akciós újságokban hirdetett ajánlatokat és hogy az egybe csomagolt termékek esetén valóban akciós-e az ár. Csaknem 700 helyen ellenőriztek és a vizsgált üzletek 51 százalékában találtak valamilyen szabálysértést. A felügyelőségek összesen 7,6 millió forint bírságot szabtak ki a jogértések miatt.

A gondot legtöbbször a termék árának feltüntetése, illetve annak hiánya okozta. Többször előfordult az is, hogy az összecsomagolt termékeken elhelyezett „ajándék” felirat nem érvényesült. Akadt olyan áru, amelyet „4+1 ajándék” matricával forgalmaztak, de kiderült, hogy ugyanabból a termékből darabonként 5 megvásárlása olcsóbb, mint az akciós.

A leggyakoribb hiba a csomagolóanyag súlyának a felszámítása volt. Ez jellemzően a húsipari termékeknél fordult elő. Még mindig előfordul, hogy megkárosítják a vásárlókat, azaz a pénztárnál többet számolnak a polcokon feltüntetett árnál.

Vizsgálták az ellenőrök azt is, hogy adnak-e el fiatalkorúaknak dohánytermékeket, illetve alkoholt. Itt minden második üzlet hibázott – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik