Belföld

Béremelést követelnek a tanárok

Középtávon 25 százalékos pedagógusbér-emelést szorgalmazott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A KDNP is a tanári tekintély visszaállítását szorgalmazza.

Kerpen Gábor, a szakszervezet elnöke az MTI kérdésére azt mondta, hogy középtávon átlagosan legalább 25 százalékos béremelésre lenne szükség, s ezen felül a minőségi oktatás elismeréseként még egyszer ekkora bővülést szeretnének.

A PDSZ azt szeretné, ha a pedagógusok keresetének vásárlóértéke elérné az uniós átlagot. Ehhez a jelenlegi magyarországi kereseteket a duplájára kellene növelni – közölte, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy az ország jelenlegi helyzetében ez nem megvalósítható. A béreket ugyanakkor jelentősen növelni kell, mert jelenleg egy kezdő pedagógus fizetése nem éri el a bruttó 130 ezer forintot, s a nyugdíj előtt állóké a bruttó 260 ezer forintot.

A szakszervezet elnöke az új kormánytól azt várja, hogy növekedjen a GDP-ből a közoktatásra fordított összeg. Mint kifejtette, míg 2003-ban a GDP 4,1 százalékát fordította Magyarország a közoktatásra, addig 2008-ban már csak 3,42 százalékot. Eközben mintegy negyvenmilliárd forintot vonnak ki a rendszerből. Kerpen Gábor szerint legalább 4,2 százalékos ráfordításra lenne szükség.

Az érdekvédő az iskolai erőszak terjedése ellen jogszabály-módosítást szorgalmazott. Mint mondta, szabálysértésként kellene kezelni, ha a szülő nem tartja a kapcsolatot az iskolával. Kiemelte: erősíteni kell a szülők és az iskola kapcsolatát, alapvetően ugyanakkor a szülő és a család felelős a gyermekekért, az iskola megosztja ezt a felelősséget.

A szakszervezet elvárásai között említette még, hogy a buktatás tilalmának és a nem szakrendszerű oktatásnak a kérdését vissza kell adni a pedagógusoknak és a nevelőtestületeknek.

A KDNP visszaadná a tanárok tekintélyét

A következő kormányzatnak olyan oktatáspolitikát kell folytatnia, amely képes visszaadni a tanárok, tanítók társadalmi tekintélyét, önbecsülését, és anyagilag is olyan helyzetbe hozza őket, hogy ne kelljen nap mint nap kenyérgodokkal megküzdeniük – hangoztatta szerdán Hoffmann Rózsa, a KDNP oktatáspolitikusa Kőszegen a Nagy László Gyógypedagógiai intézményben, pedagógusokból álló hallgatósága előtt.

Szavai szerint az elmúl nyolc évben az oktatáspolitika vezetői tudatosan, vagy tudattalanul, de meglehetősen nagy hatásfokkal rombolták le a tanárok és tanítók tekintélyét.
Beleültették az állampolgárok fejébe, hogy azért lett ilyen a magyar iskola, mert “elbutultak a pedagógusok”, pedig erről szó sincs, ez nem más, mint hazugság – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik