Belföld

Bajnai: hadat üzentünk a bűnözésnek

A miniszterelnök végzős tiszthelyettesek előtt beszélt a budai Várban.

Magyarországon rendnek kell lennie, ennek érdekében a kormány az elmúlt évben több, egymást erősítő közbiztonsági programot indított – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola végzős tiszthelyetteseinek kibocsátó ünnepségén kedden a budai Várban.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: értik és hallják az aggodalmakat. Hisszük és valljuk, hogy meg kell védeni Magyarország minden egyes állampolgárát, lakjon városban, kistelepülésen, legyen férfi vagy nő, cigány vagy nem cigány – mondta a kormányfő.

Hozzátette, hogy hadat üzentek a bűnözőknek, legyenek azok fehérgalléros, korrupt közhivatalnokok, megélhetési vagy rasszista indíttatású bűnelkövetők. Nem tesznek kivételt, a törvény nem válogat és nem néz félre – hangsúlyozta a kormányfő, aki szerint a polgárok megrendült bizalmának visszaszerzéséhez láthatóvá, elérhetővé és megszólíthatóvá kell tenni a rendőri erőt.

Mint felidézte, a 2009 februárjában indult cselekvési programnak köszönhetően 1.500 fővel növelték a rendőrség létszámát, mintegy 300 új körzeti megbízott állt munkába. A tavaly megkezdett programok közül kiemelte a havi 50 ezer forintos hűségpénz bevezetését, amelynek révén 2.000 tapasztalt rendőr vállalta, hogy nyugdíjba vonulás helyett még a testületnél szolgál.

A budai Várban tartott rendezvényen 168 tiszthelyettes tett esküt. Velük együtt 914 végzős állt szolgálatba. A frissen végzettek az idén a korábbi évek gyakorlatától eltérően már áprilisban megkezdik szolgálatukat. Nagy részük – több mint 700-an – közrendvédelmi feladatokat lát el, a többiek a határrendészethez kerülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik