Belföld

Folytatódik a British Airways sztrájkja

A tárgyalási készség jelei nélkül folytatódott vasárnap is a British Airways légitársaság utaskísérőinek előző nap kezdődött négynapos sztrájkja. A törölt járatok között több budapesti is van.

A BA 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet egy héten belül a második munkabeszüntetést hirdette meg. A sztrájk a tervek szerint kedd éjfélig tart. A sztrájksorozat bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt kezdődött. A cég légi kiszolgáló személyzete a múlt hétvégén is sztrájkolt, akkor három napig.

A BA szerint az újabb munkabeszüntetés idejére 240 ezer utasnak van jegyfoglalása a cég járataira. A cég azzal számol, hogy közülük 180 ezret – vagyis 75 százalékot – eljuttat célállomására, akár saját, akár más társaságoktól bérelt repülőgépekkel. További 43 ezer utas jegyét sikerült átfoglalni más légitársaságok járataira, illetve más időpontokra.

A BA becslése szerint a sztrájkidőszakban a hosszú távú járatok 70 százaléka, a rövid távúak – vagyis a belföldiek és az európaiak – 55 százaléka közlekedik.

A szakszervezet szerint azonban a British Airways járatainak fele nem tudott felszállni az első két napon, és a cég BA-járatként tüntet fel olyan járatokat is, amelyeket más társaságoktól bérelt repülőgépek működtetnek.

A sztrájkidőszakban közlekedő budapesti járatokat a brit Titan Airways üzemelteti a BA nevében, Boeing 757-es repülőgépekkel. A cég charterjáratok közlekedtetésére, valamint más légitársaságoknak nyújtandó ideiglenes kapacitásbővítésre szakosodott.

A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik