Belföld

Mesterházy: nem foglalkozok a kampánypénzzel

Mesterházy Attila szerint csak becslés az, hogy az MSZP már most majdnem kétszeresen túllépte volna a törvényben meghatározott kampányköltség keretet.

A szocialista miniszterelnök-jelölt a Magyar Televízió Magyarország választ 2010 című műsorában pénteken azt mondta: az országot járva nem lát különbséget az MSZP és például a Fidesz plakátjainak mennyisége között, sőt időnként azt tapasztalja, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak vagy a Jobbiknak több plakátja van, mint nekik.

Hangsúlyozta: az Állami Számvevőszéknek számolnak el a pártok és ez az intézmény jogosult arra, hogy megállapítsa, mindenki betartja-e a szabályokat.

Arra a kérdésre tudja-e, hogy eddig mennyit költött a párt, azt válaszolta, nem foglalkozik a pénzügyekkel, ez a kampányfőnök feladata.

Mesterházy Attila kitérő választ adott arra, hogy milyen eredményre számít és mivel lenne elégedett a választásokon. Úgy fogalmazott: minden nap azért dolgoznak, hogy az MSZP minél jobb eredményt érjen el.

Leszögezte: a jelenlegi közvélemény-kutatási adatoknál biztosan jobb eredményt fognak elérni.

Véleménye szerint vannak intézetek, amelyek olyan közvélemény-kutatási adatokat közölnek, amelyek a Fidesz kommunikációs stratégiáját segítik. Érdekesnek tartja, hogy ezek éppen akkor jelentek meg, amikor egy másik kutatásban az szerepelt, hogy az emberek többsége szeretné, ha lenne miniszterelnök-jelölti vita közte és Orbán Viktor között.

A televíziós interjúban Mesterházy Attila ismét a vita megtartását szorgalmazta. Emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök-jelölti vitának már sok éves hagyománya van. A Fidesz elnöke a választókat alázza meg azzal, amikor azt mondja, hogy ő senkivel, semmiről nem kíván vitatkozni – közölte a szocialista politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik