Belföld

Módosulnak a légtérhasználati engedélyeztetés szabályai

A kormány április 1-jei hatállyal módosította a magyar légtér igénybevételéről szóló rendeletet.

Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: a módosítás eredményeként életszerűbb szabályok jönnek létre, világosabbá és egyértelműbbé válnak a felelősségi körök, és pontosabb határidőket szabnak meg a légtérhasználati engedélykérelmekre.

Hozzátette: az eddigi hét helyett nyolc nappal a tervezett berepülés előtt kell kérelmezni az egyszeri berepülési engedélyt.

Új elem az is, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak (NKH) a külügyminiszter akkor küldi meg a kérelmet, ha annak teljesítésével egyetért és az NKH légiközlekedési igazgatósága ezt további jóváhagyások megszerzése érdekében – elektronikus úton vagy telefaxon – haladéktalanul megküldi az Információs Hivatalnak (IH), a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH), a Katonai Biztonsági Hivatalnak (KBH) és a Katonai Felderítő Hivatalnak (KFH). Szintén új elem, hogy az említett szerveknek két napjuk van arra, hogy hozzájáruljanak az engedély megadásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik