Belföld

Fidesz: százmilliókat kap a miskolci MSZP kampánycége

A vállalkozás cáfolja a Fidesz állításait.

A miskolci Fidesz-frakció felülvizsgáltatná azt a pályázati eljárást, amely során 200 millió forintot meghaladó értékű megrendelést kapott a miskolci szocialisták kampánytanácsadójának cége – közölte Zsiga Marcell és Juga György, az önkormányzat két fideszes képviselője.

Juga György vérlázítónak nevezte, hogy a polgármester, Káli Sándor kampánytanácsadójának cége lett a városi villamosberuházás kommunikációs tenderének győztese. A nyertes cég közbeszerzési pályázaton elnyert kommunikációs munkájának becsült értéke 224 millió forint.

A fideszes önkormányzati képviselők szerint a közbeszerzési eljárásnál két olyan referenciát adó szervezetet nevezett meg a cég, amelyek a közelmúlt botrányainak kiemelt szereplői voltak. A szóban forgó vállalat egyébként a terézvárosi önkormányzatnak és a BKV Zrt-nek volt kommunikációs tanácsadója.

A cég szerkesztőségünknek eljutatott közleményben cáfolja, hogy a miskolci önkormányzattól bármiféle megrendelést kaptak volna a villamosberuházást illetően, szerintük a Fidesz minden állítása valótlan. Leszögezik: “semmilyen politikai cirkuszban, pártpolitika által gerjesztett hangulatkeltésben nem kívánnak részt venni sem most, sem a jövőben”. Hozzáteszik: büszkék a referenciamunkáikra, amelyeket az EU-s szabályoknak megfelelően láttak el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik