Belföld

Izraeli repülők:nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat

Az ügyben vizsgálat folyik - közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

Szekeres Imre bejelentette, hogy a katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot a kormányfőnek. A honvédelmi miniszter közlése szerint jogszabályellenesen nem értesítették a katonai titkosszolgálatokat az izraeli gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról, s ezért az ügyben vizsgálat folyik.

A honvédelmi miniszter azt is elmondta: csütörtökön szóban már megfogalmazta a katonai légügyi hatóságra vonatkozó javaslatát Bajnai Gordonnak, és elő is készíti az ehhez szükséges törvénymódosítási javaslatot, de ezt már csak az új Országgyűlés tárgyalhatja meg.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteken újságírók előtt arról beszélt, megdöbbentőnek tartják, hogy az ország védelmének megszervezésére hivatott Honvédelmi Minisztériumnak (HM) fogalma sincs arról, hogy más ország kémrepülőgépei repültek át Magyarország felett, és a Ferihegyi repülőtérnél különböző gyakorlatokat végeztek.

A politikus tűrhetetlennek nevezte, hogy egy ilyen eset után Szekeres Imre honvédelmi miniszter még mindig a helyén van

Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke közleményében arról írt, hogy pártja álláspontja szerint teljesen lényegtelen, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint az izraeli légierő ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt-e. A kérdés az, hogy Izrael a gyakorlat helyszínéül miért Magyarország legforgalmasabb légi kikötőjét választotta, s erre hogyan kaphatott engedélyt a Honvédelmi Minisztérium tudta nélkül.

A Jobbik felszólította Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy haladéktalanul rendelje magához Aliza Bin-Noun izraeli nagykövetet, s a leghatározottabban követeljen választ arra a kérdésre, hogy az “izraeli fegyveres erők mióta és milyen rendszerességgel gyakorlatoznak a Magyar Köztársaság területén, illetve hogy ezek a gyakorlatok pontosan milyen célt szolgálnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik