Szabó Iván, az önkormányzat által létrehozott Tettye Forrásház Zrt. ügyvédje elmondta, hogy a 30 nappal ezelőtt meghozott, csütörtökön kihirdetett ítélet jogerős és végrehajtható. A mostani döntés a Pécsi Vízmű (PV) és a Tettye Forrásház között zajló mintegy 40 per kimenetelét is nagyban befolyásolja, hiszen a PV az üzemeltetési szerződés jogszerűtlen felmondására alapozott – tette hozzá.
Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat tavaly október 5-én ellenőrzése alá vonta a vízmű épületét, amelyből kizárták a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőit. A lépésre azután került sor, hogy a szeptember 10-ei üzemeltetési megállapodás felbontása után a város közgyűlése Tettye Forrásház Zrt. néven céget hozott létre a vízközművek átvételére az önkormányzati többségi tulajdonú, de francia érdekeltségű Pécsi Vízműtől, miután a felek határidőre nem egyeztek meg a kisebbségi részvénypakett visszavásárlásáról. A történtek miatt mindkét fél bírósághoz fordult.
A város és a PV kisebbségi tulajdonosa, a Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű Zrt. túlságosan drágán szolgáltat, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy százszázalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák. A Pécsi Vízmű és a Suez menedzsmentje többször is megalapozatlannak nevezte és visszautasította az önkormányzat vádjait.