Belföld

Bajnai sem tudott az izraeli kémgépekről

Két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át Magyarország fölött.

Azonnali tájékoztatást kért a kormányfő az illetékes miniszterektől arról, hogy a Magyar Nemzet szerint két, első ránézésre civil küllemű izraeli felderítőgép repült át tegnap az ország fölött. Bajnai Gordon a külügy-, a honvédelmi és a közlekedési minisztertől vár választ.

A Fidesz a közvélemény azonnali tájékoztatását követeli a kormánytól az ügyben, az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tartja, hogy “egy ilyen ügyben a kormány titkolózik, a hatóságok és a minisztériumok pedig egymásra mutogatnak”.

Előzetesen semmilyen információja nem volt a honvédelmi tárcának az izraeli katonai gépek érkezéséről. Szekeres Imre vizsgálatra kérte a kormányfőt, hogy kiderüljön, miként kaphattak a gépek diplomáciai engedélyt.

Nem kémrepülők jártak Ferihegyen, a két izraeli gép szokásos rutinfeladatot látott el, korábban is történt már ilyen – mondta az izraeli nagykövet. Az engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság adta rutinfeladat végrehajtására és a gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba – hangsúlyozta Aliza Bin-Noun.

Az izraeli légi- és űrerők két gépe tegnap kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott – írta előzőleg a Magyar Nemzet.

A lapnak a repülésekről Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője annyit mondott, hogy a gépek diplomáciai engedéllyel voltak itt, de nem a HM illetékes az engedélyek kiadásában.

A Külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa, Balogh Dénes pedig arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott az eljárásban, az a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának felelősségi körébe tartozik, de az NKH az írásban feltett kérdésekre lapzártáig nem válaszolt.

A lap európai légi irányítási forrásokból úgy tudja, hogy a repülési tervekben a két gép „védett járatként volt megjelölve.

Ajánlott linkek:

Izraeli kémgépek hazánk felett (Magyar Nemzet Online)
Izraeli kémrepülők Magyarország fölött (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik