Belföld

Nyomozzák az ügyészségi kiszivárogtatást

Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kedden, mert egy internetes portál nyilvánosságra hozta Borovszky Tímea gyanúsítotti jegyzőkönyvét.

A KNYF közokirattal visszaélés gyanúja miatt, ismeretlen személlyel szemben rendelt el nyomozást azzal összefüggésben, hogy az oktatási minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatóságának “felfüggesztett vezetője ellen folyó büntetőügyben a gyanúsított szeptemberi kihallgatási jegyzőkönyve egy internetes portál birtokába került, ahol azt közzétették” – olvasható a KNYF vezetőjének MTI-hez eljuttatott közleményében.

Borovszky Tímeát az ellene vesztegetés miatt folyó büntetőügyben a Fővárosi Főügyészséghez tartozó Budapesti Nyomozó Ügyészségen hallgatták ki gyanúsítottként.

Keresztes Imre, a KNYF vezetője közölte: a Fővárosi Főügyészség vezetője az esettel kapcsolatban általa lefolytatott belső vizsgálat anyagát március 12-én küldte meg a KNYF-nek, s az alapján nyomozás elrendelését kezdeményezte a fővárosi főügyész.

Ezután, de még ugyancsak március 12-én érkezett meg a KNYF-hez Borovszky Tímea védőjének e tárgyban tett feljelentése.

“Figyelemmel arra, hogy jelen pillanatban az elkövető személye még nem ismert – nem lehet tehát most még tudni, hogy esetlegesen ügyész vagy más személy hozható összefüggésbe ezen üggyel –, a Központi Nyomozó Főügyészség a Legfőbb Ügyészség előtt kezdeményezte a jelen eljárásra történő kijelölését” – áll a KNYF vezetőjének közleményében.

A KNYF hatáskörébe elsődlegesen a közjogi tisztség betöltésén alapuló mentességet élvező személyek – így parlamenti képviselők, bírák, ügyészek – tartoznak, azonban a Legfőbb Ügyészség olyan eljárásra is kijelölheti a KNYF-et, amelyre egyébként nem terjedne ki a hatásköre.

Az esettel kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség, ugyancsak kedden, közleményben tudatta az MTI-vel, hogy “a fővárosi főügyész mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatott le” a Borovszky Tímea ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészségen indult bűnügyben a gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyv ügyészségről történt kikerülése, és egy internetes portálon való megjelenése ügyében.

Az eset kapcsán szombaton Dávid Ibolya, az MDF elnöke közleményben vetette fel, hogy mit kíván tenni az ügyészség a köreiből történő rendszeres, egyoldalú, jogellenes, esetenként már-már “bűncselekmény-gyanús” kiszivárogtatás ellen.

A pártelnök sajtóhírekre hivatkozott, amelyek szerint Borovszky Tímea gyanúsítotti kihallgatása után alig fél órával a jegyzőkönyvet a Budapesti Nyomozó Ügyészség faxgépéről elküldték, majd a dokumentum nem sokkal ezután egy internetes portálon már olvasható volt.

A Népszabadság csütörtökön írt arról, hogy Borovszky Tímea kihallgatási jegyzőkönyvét a Budapesti Nyomozó Ügyészség faxgépéről küldték el valahová, és rövidesen a Kuruc.info című portálon volt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik