Belföld

Az Egységes Oroszország Párt vezet a választásokon

Oroszországban a regionális szintű választásokon vasárnap estére mindenütt vezetett az állami dumában több mint kétharmados többséggel bíró, a Hatalom Pártjának is nevezett Egységes Oroszország Párt - közölte a Központi Választási Bizottság.

A második helyen ugyancsak a várakozásoknak megfelelően szinte mindenhol a kommunista párt állt, a harmadik helyen a liberális-demokrata párt végzett, sereghajtóként az Igazságos Oroszország futott be. A Központi Választási Bizottság szerint abban a három régióban, ahol indult a parlamenten kívüli Jobboldali Ügy és az Orosz Hazafiak párt, a szavazatok számlálása este még nem kezdődött meg.

Leonyid Ivljev, a CIK első elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy az esetleges szabálysértések semmiképpen sem tömeges jellegűek, és nem tudják befolyásolni az állampolgárok véleménynyilvánítását. Ez megfelel a valóságnak, hiszen az Egységes Oroszország Párt minden elemző és minden felmérés szerint mindenképpen nagy arányban győzne. A kommunista párt ennek ellenére több tízezer megfigyelőt küldött a szavazóhelyiségekbe.

A belügyminisztérium vasárnap este azt közölte, hogy a választásokat őrző mintegy 100 ezer rendőr és belügyi katona sehol nem találkozott említésre méltó rendbontással.

Oroszországban vasárnap tartották az évi két egységes választási nap egyikét. Ezúttal mintegy 32 millió állampolgár – a választásra jogosultak mintegy harmada – adhatta le voksát 75 régióban a regionális és helyi képviselő testületek mintegy 40 ezer tagjára. Ezen belül nyolc regionális parlament képviselőit, 8 nagyobb város önkormányzatát és több város polgármesterét is megválasztották.

A részvétel 30-40 százalékos volt, de akadt, ahol elérte az 50 százalékot. Az előzetes eredmény hétfőre várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik