Belföld

Zsanett-ügy: első fokon felmentették a megvádolt rendőröket

A Fővárosi Bíróság ítélete szerint Zsanettnak a 900 ezer forintos perköltséget is fizetnie kell.

Az erőszakos nemi közösüléssel és más súlyos bűncselekményekkel megvádolt rendőrök bűncselekmény hiányában kérték felmentésüket az utolsó szó jogán előadott nyilatkozataikban.

A rendőrök ellen az ügy állítólagos sértettje, E. Zsanett indított pótmagánvádas büntetőeljárást, mert állítása szerint 2007. május 4-én hajnalban Budapesten, a Múzeum körútnál feltartóztatták, majd ketten közülük egy elhagyatott helyen megerőszakolták, ezt három társuk végignézte, ezután pedig elvettek tőle 20 ezer forintot.

Az esetet korábban a nyomozó ügyészek is vizsgálták, ám részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik