Belföld

Hagyó még védett

Egy Hagyóként bemutatkozó férfi kereste a neves ügyvédet.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta: ha tudott volna róla, hogy pénzvisszaforgatás történik a Városházán Hagyó Miklós irodájában, ő maga jelenti a hatóságoknak.

Balogh Zsolt egykori BKV-vezérigazgató több interjúban is azt állította, hogy az ő közvetítésével mintegy 70 millió forint jutott Hagyóhoz. A korábbi szocialista főpolgármester-helyettes ezt tagadta, de tegnap lemondott párttagságáról.

Országgyűlési képviselői mandátuma, mentelmi joga viszont megmaradt. Utóbbiról önként nem is mondhat le. Ezt büntető- vagy közvádas ügyekben az Országgyűlés hozzájárulásával lehet csak megtenni.

Közvádas ügyben a képviselőt védő mentelmi jogot csak úgy lehet felfüggeszteni, ha ezt a házelnöknél kezdeményezi a legfőbb ügyész, aki ezt eddig nem tette, mert a BKV-ügyek még nem jutottak el hozzá – mondta Borbély Zoltán szóvivő. Egyelőre a BRFK nyomoz, ott pedig nem akarják kommentálni a volt BKV-vezér, Balogh Zsolt állítását.

A volt szocialista főpolgármester-helyettes immár arra számít, hogy mentelmi joga megszűnésével őt is eljárás alá vonják – közölte a hírTV, amely szerint egy Hagyó Miklósként bemutatkozó férfi jogi képviselőjének kérte fel Bárándy György büntetőügyvédet, aki mellesleg jelenleg Balogh Zsolt védője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik