Belföld

Újra elnökjelölt lesz Kaczynski?

Lech Kaczynski lengyel államfőt elnökjelöltnek kérte fel vasárnap az általa alapított ellenzéki, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság párt poznani kongresszusán.

A rendezvényen elfogadott határozatban a küldöttek hangsúlyozták, hogy a „2005-ben elkezdett küldetést Lengyelország javára folytatni kell, ezért azzal a kéréssel fordulnak az államfőhöz, jelentse be indulási szándékát második mandátumáért”.

A lengyel alkotmány értelmében az elnök mandátuma öt évig tart, és egy politikus legfeljebb két egymást követő ciklusra választható meg.

Kaczynskit 2005-ben választották lengyel államfővé, és még nem döntött arról, hogy az idén ősszel esedékes elnökválasztáson harcba száll-e a második mandátumért.

Lech Kaczynski ikertestvérével, Jaroslaw Kaczynski volt kormányfővel együtt a Jog és Igazságosság párt alapító tagja. Az államfő azonban nem vett részt a vasárnapi pártkongresszuson, mert hivatalba lépése után – a törvényes előírásoknak megfelelően – kilépett a pártból.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.