Belföld

Folytatódik a szigetközi botrány

Utolsó pillanatig halogatták és a rögzített határidő lejárta után hozták nyilvánosságra azt a javaslatot, ami megoldhatná a Szigetköz vízpótlási problémáját - írja a Népszabadság.

Magyarország váratlanul olyan tervvel fordult Szlovákiához, amely nem az Öreg-Duna vízmennyiségének növelését célozza meg, hanem azt, hogy mobil
fenékgátakat építsenek a Szigetközben.

A szakminisztérium szerint az egyeztetés nélkül átadott tanulmány nem a hivatalos kormányálláspontot tartalmazza, hanem olyan szakértői munkaanyag, amely egy későbbi magyar-szlovák rendezési terv alapja lehet.

A lap szerint, az ügy miatt a hazai zöldek közös tiltakozó fellépésre készülnek, mert úgy látják, hogy a környezetvédelmi tárca több szabályt is megsértett az “időn túli” tanulmány kijuttatásával.

A két ország szakértői által készített vízpótlási javaslatoknak már tavaly el kellett volna készülniük, de a szlovák fél még hozzá sem kezdett a munkához.

A Népszabadság szerint a dokumentumokból az is kiderül, hogy magyar vélemény szerint az 1997-es hágai ítélet óta egy lépéssel sem sikerült közelebb jutni a rendezésig, és a tárgyalások ellenére egyik ország álláspontja sem változott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik