Belföld

Szegények osztanak adományt szegényeknek Hódmezővásárhelyen

Több ezer kilogramm ruhát, ezerkétszáz kilogramm déli gyümölcsöt és nyolcszáz adag meleg ételt osztanak ki a rászorulóknak hódmezővásárhelyi romák.

Az adományokat a Hit Gyülekezetének – elsősorban romákból álló – helyi csoportja gyűjtötte össze. Az idén már második alkalommal szerveztek gyűjtést. Január 23-án csaknem két millió forintból, több mint hétszáz rászoruló kapott ruhát és élelmiszert, most közel ezer emberre számítanak – mondta el Bánfi Zoltán szervező pénteken az MTI-nek.

A januári akcióban a hozzájuk fordulók csak mintegy harmincöt százaléka volt roma.

A gyülekezetnek a városban mintegy háromszáz roma származású tagja van, akik a szervező elmondása szerint korábban bűnös életet éltek, de mostanra teljesen megváltoztak. “Miután javultak életkörülményeik, másokon is igyekeznek segíteni. Ezek az emberek nagyon szegények, szinte ötszáz forintonként gyűlt össze a szükséges pénz, mégis adnak, így tehát a szegények osztanak szegényeknek adományt” – fogalmazott Bánfi Zoltán.

Az esemény szombat délelőtt tíz órakor kezdődik. Mintegy négyezer kilogramm ruhát sikerült vásárolni a pénzből, illetve ezerkétszáz kilogramm déli gyümölcsöt. Emellett nyolcszáz adag gulyásleves is készül, kétszáz kilogramm húsból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik