Belföld

Nagy lehúzás

Többek között a Magyar Olimpiai Bizottságra (MOB), illetve partnerére, a Pegazus Tours Kft.-re hivatkozva ígért jegyeket a vancouveri téli olimpiára, és csalt ki 600 millió forintnak megfelelő összeget két férfi egy amerikai üzletembertől.

Az internetes oldal információi szerint Gene Hammet azután tett bejelentést a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy 2,9 millió dollárt fizetett a neki 17 ezer jegyet ígérő Joseph és David Bunevacznak, akik a pénzzel eltűntek.

Hammet azért nem fogott gyanút korábban, mert már dolgozott a két emberrel, a pekingi nyári játékokra 200.000 dollár értékben vásárolt tőlük belépőket.

A büntetett előéletű David Bunevacz és apja európai nemzeti olimpiai bizottságokkal, így a magyar és a spanyol szervezettel ápolt kiváló kapcsolataikra hivatkozva ígérték meg a jegyeket Hammetnek. Joseph Bunevacz a MOB külső marketingkapcsolataiért felelős tisztségviselőjének és a Pegazus Sport Tours egyik vezetőjének adta ki magát – írta az Index.

Az üggyel kapcsolatban a hírportálnak nyilatkozó Csurka Gergely, a MOB szóvivője elmondta, hogy az olimpiai bizottság 2000 óta nem foglalkozik jegyek értékesítésével, a Pegazust bízta meg a kizárólagos értékesítési joggal.

Kamuti Balázs, a Pegazus sportigazgatója hangsúlyozta, hogy a két férfivel már évek óta nincs kapcsolata az irodának, így jogosulatlanul használták az utazási iroda nevét, logóját és levélpapírját. David és Joseph Bunevacz közreműködésével korábban szállást vett a Pegazus, illetve Athénban a cateringet is ők intézték, ám olimpiai jegyeket soha nem vettek tőlük, és nem is adtak el nekik.

Az index.hu cikke szerint a magyar származású David Bunevacz büntetett előéletű, a Fülöp-szigeteken a kozmetikai iparban elkövetett csalássorozata miatt letartóztatási parancs van érvényben ellene, s az Egyesült Államokban is volt már büntetve. Los Angelesben a 90-es évek elején három, egymástól független bűnügyben is letartóztatták, betörésért és nagy értékre elkövetett lopásért letöltendő és felfüggesztett börtönt kapott – olvasható a hírportálon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik