Belföld

Legfelsőbb Bíróság: megszüntették Szakoly polgármesterének tisztségét

Felülvizsgálati kérelem alapján megszüntette Szakoly polgármesterének tisztségét a Legfelsőbb Bíróság (LB).

Az LB hatályon kívül helyezte a Debreceni Ítélőtábla döntését, s az ügyben az első fokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság ítéletét hagyta helyben. Utóbbi, különböző törvénysértések miatt, tavaly márciusban mondta ki Szűcs Gabriella tisztségének megszüntetését.

Rácz János, az Észak-alföldi Államigazgatási Hivatal szabolcsi kirendeltségének vezetője az ítélettel kapcsolatban elmondta: a polgármesternek nyolc napon belül át kell adnia hivatalát a község alpolgármesterének, aki az őszi önkormányzati választásokig látja el a helyhatósági vezető tisztséget a településen.

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.