Belföld

Gyurcsány ma színt vall a trükkökről

Gyurcsány Ferencet és Veres Jánost is meghívta mai ülésére a költségvetési bizottság annak kapcsán, hogy megvitassák, valódiak voltak-e a 2006-os államadósságról, a költségvetési hiányról közzétett kimutatások.

A bizottság ülésére várják Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminisztert, Belyó Pált, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét, valamint Langmár Ferenc újságírót is.

A Fidesz január 27-én tett feljelentést közérdekű adatokkal való visszaélés bűncselekménye miatt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen a 2006-os államháztartási adatok eltitkolása kapcsán. A Pénzügyminisztérium a feljelentés után közölte: nem lett volna szükség feljelentésre, hiszen a Fővárosi Bíróság egy korábbi jogerős ítélete igazolja, hogy Magyarországon sem az államháztartási adatokban, sem az államadósságról készített számításokban 2003 óta semmiféle eltitkolás nem történt.

Január 31-én Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője bejelentette: a párt meghallgatná Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt és Veres János volt pénzügyminisztert is a költségvetési bizottság keddre összehívott ülésén, mert „kiderült”, mindketten „szándékosan hazudtak” az ország gazdasági állapotáról.

Az Országgyűlés honlapján olvasható bizottsági meghívó szerint Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke a következő napirendi ponttal hívta össze a testületet: az államadósságról, a költségvetés hiányáról és a kormányzati szektor hitelfelvételeiről szóló kimutatások, prognózisok valódisága.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik