Belföld

Fidesz: tiltott kampányfinanszírozásra készül a kormány

A Fidesz szerint tiltott kampányfinanszírozásra készül a kormány, mert a választási időszakban 300 millió forintot költenének arra, hogy bemutassák az uniós forrásokból megvalósult fejlesztéseket és 200 milliót szánnának a kommunikációs kampányuk megszervezésére.

A Fidesz szerint burkolt és tiltott párt- és kampányfinanszírozásra készül a kormány például azzal, hogy a választási időszakban 300 millió forintot költenének az uniós forrásokból megvalósult beruházások bemutatására.

“A választók bizalmából nemsokára – a 87 nap múlva megtartandó választásokat követően – hivatalba lépő Fidesz-kormány egyik első teendője lesz ezeknek a szerződéseknek a felülvizsgálata, és a megfelelő jogi konzekvenciák (…) levonása” – szögezte le Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója.

Kifogásolták, hogy a Miniszterelnöki Hivatal bruttó 200 millió forintot költene kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására, hiszen ennyit nyerhet az, aki pályázik a feladatra. És azt is bírálták, hogy 300 millió forintot akar elkölteni a kormány a választási időszakban annak bemutatására, hogy az uniós forrásokból megvalósuló beruházások közül “minden szép és jó”. Erről a Magyar Nemzet tudósított.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik