Belföld

Csak januárban ér a kórházakba a pénz

A kórházaknak októberben megígért hatmilliárd forintot még decemberben átutalják, ahhoz azonban csak január első napjaiban férhetnek hozzá az intézmények. A kórházak az addig felszámolt kamatoktól félnek – számol be csütörtöki számában a Népszabadság.

Azzal, hogy a kormány szerdán támogatta az egészségügyi miniszter javaslatát, a jövő évi költségvetés terhére a kincstár már decemberben kiutalhatja a kórházaknak a hatmilliárd forintot, amelyhez legkorábban január első napjaiban férhetnek hozzá az egészségügyi intézmények – írja a Népszabadság.

A kormány és az érdekvédők októberi megállapodásának megfelelően a kórházak januárban megkapják a plusz egyhavi finanszírozást is.A kórházi érdekvédők csalódottak: már idén törleszteni szerették volna tartozásaik egy részét a szállítóiknak, a pénzt azonban csak januárban tudják utalni.

A szállítók pedig – mivel az ő könyvelésükből is hiányzik az az összeg, amellyel a kórház tartozik – további 5-6-8 százalékos kamatot számítanak fel – írja a lap.

Az egészségügyi dolgozók bérkiegészítésére is megvan a forrás, így februárban és márciusban 49-49 ezer forintos juttatást kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik