Belföld

Maszkot és C-vitamint vettünk

A gyógyszertárak komoly felfutást továbbra sem érzékelnek az antivirális szerek forgalmában, az egészségügyi maszkok azonban tízszeres mennyiségben fogytak novemberben - írja a pénteki Napi Gazdaság.

A Roche által gyártott antivirális gyógyszer forgalmának növekedése a megbetegedések számát tükröző mértékben emelkedett – mondta a lapnak Polgár Bernadett kommunikációs vezető. A járvány deklarálása óta több tízezer esetben alkalmazták a vényre kapható készítményt, amelyet az első tünetek megjelenésétől számított 48 órán belül el kell kezdeni alkalmazni – tette hozzá.

A télen amúgy is aktívabb vitamin- és immunerősítő-piac az ukrajnai járvány és gyógyszerhiány idején produkált kiugró forgalmat, jelenleg ugyan érezhető emelkedés, de az átlagnál alig többen keresik ezeket a szereket.

Az ÁNTSZ ajánlása azonban ugrásszerű növekedést hozott az egészségügyi maszkok és fertőtlenítőszerek iránti keresletben. Az egyik budapesti patika ügyvezetője szerint az egy évvel korábbinál akár tízszer-húszszor is több fogyott a maszkokból novemberben, de máshol is többszörös növekedésről számoltak be, több helyen ideiglenes készlethiányok is kialakultak az eszközből.

A vitaminkészítmények közül a C-vitamin emelkedik ki, amelyből a korábban megszokottnál jelentősen több fogy, jellemző tendencia, hogy ebből a termékből a nagyobb dózisú kiszereléseket keresik a vásárlók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik