Belföld

Hatékony a magyar vakcina

Hatékony a magyar vakcina az új típusú influenzavírus ellen - mondta Bujdosó László, a Nemzeti Pandémiás Bizottság elnöke. A járvány várhatóan 1-2 év alatt fog levonulni.

Közölte: a felnőtteknél a tesztek befejeződtek, és biztosak abban, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézettől az oltóanyag megkapja a forgalomba hozatali engedélyt.

Az oltóanyagból az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet raktárában már készleteztek, a gyártás és a klinikai tesztek párhuzamosan folytak – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a védőoltások kiszállítása csak az érvényes forgalomba hozatali engedély birtokában lehetséges. A szakemberek azt valószínűsítik, hogy a jövő hét elején megkezdődhet a készítmény kiszállítása.

Az oltás a leghatékonyabb védekezés

A védőoltást az első körben a krónikus betegségben szenvedők, a várandós nők, az egészségügyi dolgozók, valamint a rendvédelmi szervek és a stratégiai vállalatok munkatársai kaphatják meg.

Bujdosó László az angol, az amerikai és a német kereskedelmi kamara által vállalatvezetőknek szervezett, a világjárvánnyal kapcsolatos konferencián azt is elmondta, hogy a cégeknek rendelési mennyiségtől függően lehetőségük lesz nagykereskedelmi áron beszerezni a vakcinát.

A konferencián tartott előadásában a pandémiás bizottság elnöke azt mondta, hogy az oltás a legfőbb és leghatékonyabb védekezés egy járvány ellen.

A vírusellenes szerekről Bujdosó László annyit közölt, hogy ezek mennyisége államtitok, de több százezer adag rendelkezésre áll, és biztos, hogy ezekből a gyógyszerekből a kormány további készletezést nem tervez. Hozzátette: ezen gyógyszereket nem a megelőzésre, hanem a terápiára kell használni.

Minden vállalatnak terv kell

A szakember fontosnak nevezte, hogy minden vállalatnak legyen pandémiás terve, egyfajta forgatókönyve a helyi tömeges megbetegedések esetére, és lehetőség szerint a foglalkozás-egészségügyi szolgálaton keresztül biztosítaniuk kell dolgozóiknak a védőoltást.

Mindenképpen fel kell készülni egy járványra, hiszen a legrosszabb becslések szerint 3,5 millióan lesznek betegek, a halálesetek száma elérheti a több ezret, a magyar gazdaság akár 1200 milliárd forintos veszteséggel is számolhat – mondta Bujdosó László.

Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezető főorvosa előadásában a többi között arról beszélt, hogy az újinfluenza-járvány várhatóan 1-2 év alatt fog levonulni.

Magyarországon eddig ketten haltak meg új típusú influenza okozta megbetegedésben, az igazolt esetek száma 234.
Csütörtökön jelentették be, hogy egy Dél-Dunántúlon élő fiatalember meghalt a vírus okozta vérzéses tüdőgyulladásban. A férfinél a betegségre utaló kórelőzmény nem volt, a fiatalember egészséges volt.

Bujdosó László az MTI-nek elmondta: a vírusos, vérzéses tüdőgyulladás órák alatt kialakulhat még egy egészséges szervezetben is. Tünete a hirtelen, nagyon magasra szökő láz, a nehéz légzés, a légzési elégtelenség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik