Belföld

Elsöprő győzelmet vár Schmitt Pál

Elsöprő, 60 százalékos Fidesz-győzelemben és 45 százalékos részvételi arányban bízik a június 7-ei európai parlamenti választáson Schmitt Pál. A Fidesz-KDNP listavezetője nem zárta ki egy novemberi előre hozott választás esélyét sem, valamint beszélt az elmúlt öt év uniós mérlegéről, a Fidesz európai célkitűzéseiről és személyes szerepvállalásáról is.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a 22 EP-képviselői helyből mennyivel lenne elégedett, Schmitt Pál, az MTI-nek adott interjújában arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelmúltban a pécsi polgármester-választáson, a IX. kerületi és a csepeli időközi választáson 60 százalékos eredményt ért el a Fidesz. Mint mondta, az EP-választáson is elégedett lenne a 60 százalékos eredménnyel, ami 13-14 képviselői helyet jelentene.

“Ha a szavazatukat leadó emberek 60 százaléka nemet mond a mostani a kormányzásra, és igent a változásra, akkor annak muszáj, hogy hatása legyen. Egy normális demokráciában, ha az emberek 60 százalékra elfordul a kormánytól és a miniszterelnöktől, akkor azok felállnak” – jelentette ki.

ep-választás

Az EP-választásról, a listát állító pártokról, a szavazás menetéről, illetve az EU intézményeiről részleteket és minden nap friss híreket olvashatnak az FN EP-választás oldalán!

Hangsúlyozta, hogy mindenképpen túl kellene szárnyalni a 2004-es EP-választás 38,5 százalékos részvételi arányát.
“Bízom abban, hogy 45 százalék körüli lesz a részvétel, és megszülethet az a fideszes győzelem, ami visszavonulásra késztetheti a szocialistákat” – fogalmazott.

Bomlás indulhat

A Fidesz és a KDNP közös listájának vezetője emlékeztetett arra, hogy 2004-ben az EP-választásokon “látványosan győzött” a Fidesz, és két hét múlva már nem ugyanaz volt a miniszterelnök és az MSZP elnöke. Úgy vélte, ha most egy látványos vereség a kormányoldalon “bomlást” indít el, akkor az már szeptemberben érezhető lesz, hiszen akkor kezdődik a költségvetés tervezése.

Ha ezt nem vállalják, és felállnak, akkor rá 72 napra, novemberben lennének az előre hozott választások – mondta a politikus, aki szerint ennek van esélye, bár nem sok, mert látható “mennyire ragaszkodnak a hatalomhoz”.

Változott a világ

A fideszes delegációvezető az elmúlt öt év uniós tagságát értékelve azt mondta: Magyarországra fontos hozzáadott értékként tekintettek a csatlakozáskor Európában, kultúránk, gazdaságunk, szorgos hírünk és kreativitásunk miatt, azóta azonban “nagyot változott a világ”.

Elsősorban a gyenge kormányzati tevékenység miatt szinte minden területen visszaestünk: eladósodott az ország, instabillá vált a forint, megnőtt a munkanélküliség, nagy lett a költségvetési hiány, megcsappant a tőke bizalma és rendkívül magas lett a korrupciós index – tette hozzá a politikus, aki szerint az elmúlt időszakban Magyarország nagyon sokat vesztett a presztízséből.

Az év képviselői

Schmitt Pál szerint ugyanakkor a 12 fideszes képviselő megállta a helyét az elmúlt öt évben, sőt egyetlen delegáció sem büszkélkedhet azzal, hogy három képviselőjét is – Gál Kingát, Járóka Líviát és Őry Csabát – az év európai parlamenti képviselőjének választották.

A politikus a delegáció egyik legnagyobb teljesítményének a határon túli magyarok érdekeinek képviseletét tartotta, azt, hogy azonnal kiálltak a határon túli magyarok sérelmei ügyében, legyen szó a dunaszerdahelyi futballmeccsről, atrocitásról a Vajdaságban vagy anyanyelvi oktatási kérdésekről Erdélyben.

Normális kapcsolat

Göncz Kingának, az MSZP-listavezetőnek a magyar EP-képviselők nemzeti összefogására tett javaslatáról Schmitt Pál azt mondta: a magyar EP-képviselők informálisan eddig is egyeztettek, formálisan nem, de ez más országoknál sem divat, hiszen elsősorban a frakciótagozódás jellemző az Európai Parlamentben.

Szerinte a magyar EP-képviselők eddig is normális kapcsolatban voltak, kint ugyanis nincs kormány és ellenzék.
Hangsúlyozta, ha vannak olyan nemzeti ügyek, amelyben a 22 képviselőnek muszáj egyformát mondani, azzal egyetért, ahogyan azzal is, hogy a képviselők a parlamenti szakbizottságokban rendszeresen számoljanak be munkájukról, és néha államtitkári vagy miniszteri szinten is fogadják őket.

Klíma, kkv

A következő EP-ciklus legfontosabb kérdései közül kiemelte a klímaváltozást, a munkahelyteremtést, a kis- és közepes vállalkozások erősítését, az energiaellátás biztonságát és a közös mezőgazdasági politikát, amelyet meg kell óvni, nehogy a magyar gazdák a következő öt évben is hátrányban legyenek.

Hangsúlyozta: meg kell keresni a módját annak, hogy a termőföld magyar tulajdonban maradjon.
Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint hazatérne Brüsszelből, ha a Fidesz kormányra kerül, mert miniszteri pozícióban számítanának rá, Schmitt Pál azt válaszolta: eddig ilyen konkrét formában erről nem esett szó.

Ha kell, jön

“Ha hívnak akkor jövök, ha az lesz a feladat, hogy haza kell jönni, és a kormány munkájában részt venni, azt szívesen vállalom, de kizárólag olyat, amit a szakértelmemmel, tapasztalatommal el tudok látni” – fogalmazott a politikus, aki az elmúlt öt évben az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának alelnöke volt, 1990 óta pedig a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) vezeti.

A MOB elnöki tisztsége és más pozíciók összeegyeztetése kapcsán őt ért kritikákról Schmitt Pál azt mondta, úgy tűnik a baloldalt irritálja, hogy sikerrel vezeti az olimpiai mozgalmat. Mint mondta, hatszor választották újra, és amíg az egészsége engedi, vagy valami olyan posztot nem vállal el, ami ezzel összeférhetetlen, addig szívesen dolgozik MOB-elnökként. Az olimpiai bizottságban nem politizálok – mondta az olimpiai bajnok, aki szerint eddig is össze tudta egyeztetni különböző pozícióival a MOB vezetését. “Büszke vagyok rá, hogy a MOB élén hozzájárulhatok a magyar fiatalok neveléséhez, országunk jó híréhez, a sportolás népszerűsítéséhez” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik