Belföld

Széfben az információ

Egyelőre 1500 négyzetméteren, de tízszeres bővítésre is lehetőséget adó beruházási környezetben nyitotta meg az Invitel hazánkban kimagasló biztonsági rendszerrel rendelkező, egyedülálló „széfét”, a Kozma utcai Datacentert.

Széfben az információ 1

A vállalkozások legkülönlegesebb értékének, az információnak tökéletes védelmet nyújtó óriás-memória egy helyen kínál csúcstechnológiai kollokációs, hoszting és virtualizációs megoldásokat.

A beruházás előzményeiről, körülményeiről és jelentőségéről az Invitel értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettesét, Zsembery Györgyöt kérdeztük.

Azt adni, amire szükség van

A gigászi adatcenter létrehozása mind az Invitel piaci pozíciójából, mind a hazai vállalkozói környezet ma már mellőzhetetlen igényéből fakadó prioritás lett foglalta össze a cég vezér-helyettese. Az Invitel ugyanis egy olyan, meglehetősen nagyméretű (közép-európai) regionális infokommunikációs szolgáltató vállalkozás, amely növekedését az egymilliónyi lakossági ügyfele kiszolgálása mellett leginkább a vállalati ügyfélkörben való terjeszkedésének köszönheti, illetve a nagykereskedelmi adatkapacitások biztosításának. Jelenleg a hazai nagyvállalati ügyfélkörben 40 százalék körüli a részesedésük, a növekedés pedig elsősorban a közép- és kisvállalkozások körében tapasztalható – tudtuk meg. Az okokat fejtegetve Zsembery György elsősorban arra mutatott rá, hogy az Invitel képes feltérképezni – egészen közvetlen tanácsadói, konzulensi, sőt munkatársi viszonyban együttműködve a partnereivel – vagy feltérképezni, vagy felmérni: infokommunikációs struktúrájukban mire is van valóban szükség. Persze nem elhanyagolható szempont a cég beruházói potenciálja, illetve a mögötte álló hitelintézeti bizalom sem, amellyel rendelkezve a felderített igények kielégíthetők.

Széfben az információ 2

Szemléletváltás a költségkezelésben

A cég portfoliója így elsősorban a létező ügyfélkörre alapozva, organikusan bővül. Természetesen a beruházások volumene megköveteli, hogy a kiajánlásokat szélesebb körben is megtegyék, ami előbb-utóbb együtt jár majd egy teljes vállalati réteg paradigma-váltásával. Vagyis a partnerek eljutnak oda, hogy átgondolják és újraértelmezzék költségeik megoszlását, és döntsenek: beruháznak – adott esetben informatikai fejlesztésekbe, vagy inkább működési költségeiket növelik és a beruházást másra bízva, igénybe veszik annak szolgáltatását. Például egy cég nem növeli fizikailag tovább szerverparkját, hanem „csupán” virtualizáltatja és menedzselteti azt a továbbiakban, hogy inkább saját területe fejlesztésére mozgósítson erőforrásokat, hogy ott válhasson egyre profibbá – megbízható infokommunikációs működési környezetben.

Széfben az információ 2

Célpiac – a teljes hazai vállalati kör

Nincs jó, vagy rossz ügyfél a partneri együttműködés során – állította a vezető. Vagyis a már földrajzi és iparági szegmentáció szerint is rendkívül sokszínű kis-, közép- és nagyvállalati problémák szinte egyedi megoldásokat követelnek. A nagy kihívás épp ebben rejlik – mondta. Mivel nincs még Magyarországon eléggé fejlett és egységes üzletviteli kultúra, az, értékteremtő együttműködés a magatartás, amit segítségül lehet hívni a fejlesztések tervezésénél. Az Invitel munkatársai és a partnerek között kialakuló, sokszor rendkívül személyes kapcsolat és az így szerzett információk eredményeként jött létre a Datacenter is, ami révén négyzetméterenként több millió forintnyi beruházástól mentheti meg a vállalatokat a szerver-gazda. Különös tekintettel arra a tényre is, hogy az adatcenter típusú igényeket mindenütt a világon, így hazánkban is 30-40 százalékkal alulbecsülték az elmúlt években. Így nem mindegy, hogy a „robbanáskor” lesz-e megoldás a szükséges kapacitás szolgáltatására, sőt az ingatlan-beruházások egyre szűkülő lehetőségei miatt lesz-e lehetőség a megnövekedett igényeknek megfelelő területek biztosítására, akár többszörös megnövelésére.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik