Belföld

Elég a kézmosás a világjárvány ellen?

Egy atombomba hatását is felülmúlhatja szakértők szerint a sertésinfluenza terjedése, ugyanis ha mutálódik, egy halálos típus is kialakulhat. A vírus ellen úgy védekezhetünk, ha gyakran mosunk kezet, sokat tüsszentünk és lehetőleg nem utazunk tömegközlekedéssel.

Annyi már bizonyos, hogy a sertésinfluenza-vírus az embereknél előforduló influenza állatoknál jelentkező változata. A sertések genetikailag közelebb állnak az emberhez, mint a madarak, tőlük kaphatjuk el a legkönnyebben a kórt – állítják brit orvosok az Independent című brit lapban. Az utóbbi évtized egyik legnagyobb aggodalma az volt, hogy a madárinfluenza néven ismertté vált H5N1 vírus a sertésekre is átterjed és az emberre halálos változat kialakulásához vezethet. Szerencsére a világ néhány elzárt vidékét leszámítva ez nem történt meg.

Már korábban is felbukkant

A sertésinfluenza a H1N1 vírus mutáns változata, amely a madár-, a sertés- és az emberi influenzavírusra jellemző gének eddig nem tapasztalt keveredéséből alakult ki. A vírus az 1950-es évek óta néhányszor már felbukkant, elsősorban sertéssel foglalkozó farmerek körében. Európában 1958 óta 17 esetben diagnosztizáltak sertésinfluenzát embereken. Az Egyesült Államokban 1976-ban egy New Jersey állambeli katonai bázison ütötte fel a fejét, 200 embert megfertőzve, közülük egy katona belehalt a betegségbe.

Brit orvosok szerint a legrosszabb forgatókönyv alapján a vírus globális méreteket ölt, a pusztítás pedig meghaladhatja egy terrortámadás, atombomba vagy természeti katasztrófa hatásait. A WHO előrejelzése szerint egy enyhe vírusterjedést feltételezve is 7,5 millió áldozattal kell számolnunk világszerte.

A brit Egészségügyi Minisztérium szerint legrosszabb esetben 750 ezer brit állampolgár veszítheti életét a halálos vírus miatt. A vészjósló előrejelzéseknek ellentmondani látszik az a tény, hogy az 1957-es és 1968-as nagy influenzajárványok során a legtöbb beteg felépült, nem volt szükség a városok kiürítésére, és a gazdaságot sem érintette negatívan a tömeges megbetegedés. Az influenzának azonban így is mindkét évben több mint egymillió halálos áldozata volt világszerte. Egy átlagos évben ez a szám megközelítőleg 250 ezer fő, főleg az idősek körében.

Mossunk kezet és tüsszentsünk!

A megelőzés érdekében tanácsos reggel és este szappanos vízzel kimosni az orrot, minél többször tüsszenteni, és kerülni a tömegközlekedést – írja orvosi véleményekre hivatkozva az Independent, hozzátéve, hogy a sertéshús fogyasztása nem káros, a főzéssel ugyanis elpusztulnak az esetleges vírusok.

Egészségügyi szakemberek szerint meglepő, hogy az influenza most felbukkant változata Mexikóban és az Egyesült Államokban jelentkezett először, előzetes kutatások alapján ugyanis a Távol-Keletről számítottak a vírus új fajtájának feltűnésére. Szakértők szerint a jelenlegi vírusban előforduló legapróbb mutáció is egy olyan ritka, de halálos típus kialakulásához vezethet, amely az egész földre veszélyt jelenthet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik