Belföld

Az egészségünk rovására takarékoskodunk

Miközben a lakosság döntő hányada tart attól, hogy a gazdasági válság rontja az egészségi állapotot, legalább ugyanennyien vélik úgy, hogy az ínséges időkben az egészségükön spórolnak majd az emberek. Sokan nem járnak közösségbe, pedig ez sem tesz jót az egészségnek.

Érdekes, némileg ellentmondásos eredménnyel zárult a Béres Egészség Hungarikum Program „Egészségrecesszió kutatása”, amely egyrészt rámutatott arra, hogy a többség az egészségi állapot romlásával számol, de úgy véli, csak az egészség rovására lehet takarékoskodni.

Az ezer fő megkérdezésével végzett felmérés eredményeit ismertetve Tistyán László, a Fact Intézet vezetője elmondta: a válaszadók 84,3 százaléka látja úgy, hogy az elkövetkező három év legfontosabb feladata a gazdasági válság kezelése. Jóval kevesebben (csupán 54,7 százalék) tulajdonítanak jelentőséget az egészségi állapot javításának, holott hazai és nemzetközi statisztikák bizonyítják: egy betegeskedő nemzet esélytelenebbül néz szembe a gazdasági válság kihívásaival.

Válságban az egészségünk is romlik

Ellentmondásos elvárásokat fogalmaztak meg a megkérdezettek azzal kapcsolatban is, mit gondolnak, a recesszió hogyan fog hatni a lakosság és a saját egészségi állapotukra. A megkérdezettek 85 százaléka véli úgy, hogy a gazdasági válság a legtöbb ember egészségére negatív hatással lesz, 82 százaléka szerint az ínséges időkben elsősorban az egészségünk rovására takarékoskodunk majd.

Jól mutatja, mennyire nem gondolkozunk tudatosan e téren, hogy az előbbi állítások alól mintha a többség önmagát felmentené: a válság ellenére sokan azzal számolnak, hogy a következő 5 évben javulni fog az egészségük.

A barátok hiánya is egészségtelen

Miközben a sokat hangoztatott egészségmegőrző praktikákkal (sportolás, megfelelő étkezés) szinte mindenki tisztában van, azt csak kevesen tudják, hogy az egészség megőrzéséhez a lelki és a szociális értelemben vett jólét is hozzátartozik. Erre utal, hogy a megkérdezettek szerint a közösséghez való tartozás a legkevésbé fontos tényező a kiegyensúlyozott, egészséges élethez.

(Fotó: MTI)

(Fotó: MTI)

A kutatás egyik megdöbbentő tanulsága Tistyán László szerint, hogy másfél millió magyar él barátok és közösségi aktivitás nélkül. A felnőttek 60 százaléka nem tagja semmilyen közösségnek. Ez az adat azért is elkeserítő, mert a felmérés szerint a közösséghez tartozás pozitívan hat az egészségi állapotra. A közösségi kötődéssel rendelkező válaszadók közel 60 százaléka egészségi állapotát jónak vagy nagyon jónak minősítette.

Azok azonban, akik semmilyen közösségnek nem tagjai, borúlátóbbnak bizonyulnak ebben a kérdésben. Csak valamivel több mint 40 százalékuk minősíti jónak vagy nagyon jónak az egészségét.

A kutatás eredményeit kommentálva Béres József hozzátette: a magyar egészségtudat kimerül az üres szólamok hangoztatásában, de még mindig nem fogtuk fel, mekkora kincs az egészségünk, nem teszünk aktívan a megőrzése érdekében, hanem inkább a csodában bízunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik