Belföld

Nem vág nagy reformokba Székely

Noha egy éve ő hozott békét az egészségügyben, és a parlament szakbizottságában is támogatták Székely Tamás újbóli kinevezését, szakmai körökben egyre népszerűtlenebb. Az egészségügyi miniszter, aki tavaly csak úgy vállalta a tárcát, ha utána visszamehet az OEP élére, 2010-ben felkerülhet az MSZP-listára.

Az Országgyűlés szakbizottsága szerdai ülésén 13 igen és 9 nem szavazat mellett támogatta Székely Tamás egészségügyi miniszter újbóli kinevezését. A régi-új tárcavezető a meghallgatáson kijelentette: a kormányfő garanciát adott arra, hogy nem vonnak el újabb forrást az ágazattól.

A nagy megszorító

A nagyvonalúnak tűnő ígéretet kissé szkeptikusan fogadták a grémium tagjai, mivel Székely Tamás korábban vállalta, hogy „levezényli” az ágazat 30 milliárd forintos megtakarítási akcióját. A spórolás a gyógyító-megelőző-, illetve a gyógyszerkasszát érinti. Ez utóbbi hatásait már a betegek is megérezték: április elsejétől csaknem ezer orvosság drágult a támogatási kulcsok megváltoztatása miatt.

A szaktárca vezetője sajátos helyzetben volt szerdán: csaknem egy éve, első miniszteri meghallgatásán ígéretet tett arra, hogy távol tartja az egészségügyet a politikától. Most éppen ezt, pontosabban a körvonalazható program hiányát kifogásolták a legtöbben.

Nem tervez nagy reformokat

Noha jelentősebb reformokat nem tervez a miniszterjelölt, a háziorvosi rendszer átalakítását ismét a legfontosabb teendők közé sorolta. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) regionális felosztásának terve sem volt újdonság a szakpolitikusok számára. A szocialisták egészségpolitikai koncepciójában régóta szerepel ez az elképzelés, amelyet Székely Tamás az OEP főigazgatójaként a többpénztáras liberális javaslat alternatívájaként emlegetett.

Székely Tamás egy felszólalása alkalmával - a parlamentbe tart? (Fotó: MTI)

Székely Tamás egy felszólalása alkalmával – a parlamentbe tart? (Fotó: MTI)

Az ellenzéki képviselők úgy vélték, amíg nincs kormányprogram, addig az egészségügyi programról sem lehet beszélni. A jelenleg ügyvivő miniszterként dolgozó jelöltet többen kérdezték a HospInvest kapcsán. Székely Tamás a tőle megszokott diplomatikus választ adta: csak akkor avatkozik bele, ha a tisztiorvosi szolgálat szabálytalanságot jelez. Annyit azonban megjegyzett, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében a mostaninál alaposabban pontosítják az egészségügyi privatizációra vonatkozó szabályokat.

Melegen tartják az OEP-es széket?

Egészen a közelmúltig úgy tűnt, Székely Tamás előbb vagy utóbb visszatér az OEP élére. Tavaly tavasszal a tárca vezetését csak azzal a feltétellel vállalta, hogy mandátuma lejártát követően újra az egészségbiztosító első embere lehet. A széke „melegen tartásáról” szóló híreket támasztotta alá az OEP főigazgatói posztjára kiírt, majd érvénytelenített pályázat is.

A várakozásokkal ellentétben mindössze hárman aspiráltak Székely helyére, a jelentkezők egyike néhány nap után visszavonta a jelentkezését, a másik két pályázó pedig nem kapott többséget a bíráló bizottság tagjainál. Az OEP-et így változatlanul megbízott főigazgatóként Rendek Vilma, a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár korábbi igazgatója irányítja.

Rendek Vilma – lényegét tekintve – a szocialista koncepciót, illetve elődje nagy ívű terveit valósítja meg azzal, hogy decentralizálja az egészségbiztosítás szervezetét. Az OEP jelenlegi feladatainak oroszlánrészét hét regionális pénztár veszi át. A központi szervezet tevékenysége az E-Alap kezelésére és folyamatos monitorozására, a nyilvántartási rendszer működtetésére és az új egészségügyi technológiák, gyógyszerek befogadására korlátozódik. A regionális pénztárak – területi kirendeltségeik útján – közvetlenül dönthetnek majd a szolgáltatásvásárlás és a finanszírozási szerződések ügyében.

Úgy tűnik, a kormányzó párt igencsak hálás az egészségügyi miniszternek az OEP átalakításáért és a drasztikus megszorítások végrehajtásáért. Sajtóértesülések szerint ugyanis Székely Tamást az MSZP képviselőjelöltként indítja a 2010-es választásokon.

Lejtmenetben

Alig egy éve, Horváth Ágnes távozásakor az egészségügyben dolgozók egy emberként üdvözölték Székely Tamás miniszteri kinevezését. A liberális reformerek (Molnár Lajos és Horváth Ágnes) konfliktusokkal teli munkálkodását követően valóban néhány csendes hónap következett. A tárca vezetője beváltotta a hozzá fűzött reményeket: lecsitította az egyre hangosabb fehér köpenyeseket.

Közismert diplomáciai érzékének köszönhetően az ágazatban látszólag béke lett.

A felszín alatt azonban napról napra nőtt (és nő) az elégedetlenség. Mostanra egyre többen illetik éles kritikával Székely Tamást. Szakmai körökben sokan kétségbe vonják hozzáértését. Azok pedig, akik elismerik a tudását, a lojalitását kérdőjelezik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik