Belföld

Nyomoznak az egyetemisták netre került adatai után

Nyomozást indított szerdán a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni vétség megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrség azt vizsgálja, hogyan kerülhetett nyilvánosságra egy internetes oldalon több ezer veszprémi egyetemista személyes adata. Az egyetem vezetésétől és a diákoktól eddig nem érkezett feljelentés a rendőrségre.

Egy internetes oldalon több ezer veszprémi egyetemi hallgató lakhelye, személyi igazolványuk száma, édesanyjuk neve, e-mail címük és az ezekhez tartozó jelszavak voltak elérhetőek hosszabb időn át.

A Pannon Egyetem által kiadott közlemény szerint „egy ideiglenesen mentett állományban a veszprémi kampusz hallgatóinak kollégiumi jelentkezésével kapcsolatos adatok voltak”.

„A behatoló a szerveren a betörés során biztonsági fájlokat törölt, ezáltal az adatbázis az interneten keresztül hozzáférhetővé vált jogosulatlan személyek számára is” – olvasható a közleményben, utalva ugyanakkor arra is, hogy miután ez kiderült, a rendszergazda azonnal megtette a szükséges védelmi intézkedéseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik