Belföld

Nem az óvodás újraélesztése volt az első teendő

A mentők a szakma szabályai szerint jártak el az óvodásokat ért szerdai fővárosi buszbaleset sérültjeinek ellátásakor - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön. A mentősök nem az élettelen gyermek újraélesztésével kezdték a munkát, a tömeges baleseteknél alkalmazott szabályok miatt.

A XI. kerületi Pannonhalmi út és az Előpatak utca kereszteződésében egy óvodásokat szállító kisbusz és egy terepjáró ütközött. A balesetben hat gyermek sérült meg, egyiküket a helyszínen újra kellett éleszteni. Az ő állapota jelenleg is kritikus, a Heim Pál gyermekkórházban kezelik.

A mentőszolgálati vizsgálat megállapította, hogy a mentők a szakmai szabályok szerint jártak el – olvasható a mentés körülményeit ismertető közleményben.

Nem az újraélesztés az első

Az esetleírás szerint a helyszínre elsőnek kiérkező mentőorvos az élettelen gyermeket – EKG-t is használva – megvizsgálta, s mivel légzést, vérkeringést nem észlelt, a másik, kritikus állapotú kisgyermek ellátását, valamint a többi, „akkor még ismeretlen állapotú sérült felkutatását kezdte meg”.

Általánosságban elmondható, hogy a sürgősségi orvostan szerint „tömeges baleset helyszínén az ellátás különleges szabályok alapján történik. Az életveszélyben levők ellátása elsődleges, őket követik a súlyos sérültek, és ezután kerülhetnek sorra a klinikai halál állapotában lévők közül azok, akik még életjelenségeket mutatnak.

Az életveszélyes sérültet látják el először

Utolsóként kerülnek ellátásra a könnyű sérültek. Mindaddig, amíg a személyi állomány az életveszélyes és súlyos állapotú sérültek ellátását végzi, komplex újraélesztés nem végezhető. A komplex újraélesztés ugyanis nagy erőket köt le, s ezeket elvonja a kétes kimenetelű újraélesztő tevékenység érdekében a reális túlélési eséllyel rendelkező, de magas időfaktorú (azonnal ellátandó) életveszélyes sérültek ellátásáról” – írta Győrfi Pál.

A szóvivő hangsúlyozta: „a szabály oka és célja az, hogy a kétséges sikerű újraélesztési kísérletet végezve nehogy elveszítsék azt a sérültet is, akin még nagy eséllyel segíteni lehet. A szakmai szabályok szerint tehát a további mentőegységek helyszínre érkezésekor kezdődhet meg a halott újraélesztési kísérlete”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik