Belföld

Tiltakoznak a jövő évi büdzsé ellen

Elfogadhatatlannak tartja az oktatási ágazatban dolgozók és a tanulók számára a pénzügyi válság hatására napvilágot látott kormányzati elképzeléseket és annak a jövő évi költségvetésben megjelenő részleteit a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet.

Az MKSZSZ nem tudja elfogadni azt a kormányzati törekvést, amellyel a 2009. évi béremelésekre vonatkozó előírásokat a kormány egyoldalúan meg kívánja változtatni – közölte Tóth József elnök az MTI-vel.

A válság terheit nem csak azoknak kellene viselniük, akik látható jövedelemmel rendelkeznek, hiszen így is Európában a legnagyobb mértékben a bérből élő magyarok viselik a közös terheket – összegezte álláspontjukat az érdekvédő. „A megszorító intézkedések a közalkalmazottak, pedagógusok, nyugdíjasok megélhetését nehezítik” – tette hozzá. A szakszervezet szerint ez a döntés elkerülhetetlenül a társadalmi feszültségek további növekedését eredményezi.

Tóth József felidézte, hogy az oktatási intézmények összevonásával az előző évben több ezer pedagógus veszítette el állását. Az MKSZSZ a többi oktatási és közszolgálati szakszervezetekkel, konföderációkkal együtt részt vesz a további érdekegyeztetésben, s az ott hozott egységes közszolgálati döntéseket, akciókat is támogatja.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.