Az idehaza különböző intézmények főorvosaként, külföldön pedig számos országban specialistaként dolgozó sebész legelsőként azt látja rettenetesnek, hogy ingyenesnek hazudjuk azt, amiért burkoltan mindenki fizet. Ilyenek a szerinte nyugodtan luxusnak nevezhető szolgáltatások: „Annak a lehetőségnek például, hogy egy beavatkozáshoz a beteg maga választhassa ki az orvost, aki azt majd elvégzi rajta, bizonyosan nem lehetne köze az állami, a közfinanszírozott, az alanyi jogon járó, úgynevezett ingyenes szolgáltatásokhoz.”
Úgy látja, hogy a köz által finanszírozott ellátás körébe – ahol egyáltalán van ilyen, például az Európai Unió országaiban – mindenütt „csak” a magas szintű, biztonságos egészségügyi ellátás tartozik bele. Hogy az orvosi kar tagjai közül ki legyen, azt sehol nem a beteg választja ki, hanem az intézmény – állítja.
A hálapénzzel a beteg – igaz, hogy többnyire kiszolgáltatott helyzetében – megvásárolni reméli a legjobbnak hitt orvost, és általa az egészséget vagy az életet, vagyis a számára legdrágább dolgokat, mondja kérdező, mire a felelet: az elmúlt ötven évben Magyarországon ez volt a minden szempontból elfogadott és bátorított létezési mód.
„Az intézményeknek és az egészségpolitikának mind a mai napig érvényes álláspontja, afféle kinyilvánított erkölcsi normája, hogy „a kezelés után elégedetten távozó beteg a háláját kifejezheti az orvosnak egy borítékban átadott összeggel”. De mi ez, ha nem a korrupció elfogadott, bátorított formája?!” Az emberek döntő többsége más utat választana, ha lenne más út. Egyébként az orvosválasztásról azt állítja: a világban nincs is olyan ország, ahol ennek ne lenne valamilyen törvényes és szabályozott mechanizmusa.
Az állami intézményekben egyáltalán nincs orvosválasztás, a betegek többsége csak azt tudja, hogy melyik főorvos teamje fogja kezelni. És erről rendszerint utólag sem szerez tudomást, hiszen nincs jelentősége. Ugyanis az intézmény biztosítja illetve garantálja, hogy az adott beavatkozást csak hozzáértő, képessége és képzettsége szerint helyesen megválasztott orvos végezheti el, és mert a közfinanszírozott ellátást igénybe vevő angol publikum – hiszen így szocializálódott – ezt el is fogadja…
„Ami az orvosi kart illeti: egy bizonyos életkor fölött, illetve a karrier egy bizonyos fázisában, amikor szakmailag már függetlenné vált, az angol orvosok többsége a közfinanszírozott- és a magánellátásban is dolgozik” – teszi hozzá dr. Ungár László.
A teljes interjú az ÉS-ben olvasható!
