Belföld

Kormánytagot is megfigyelhettek?

admin
admin

2008. 09. 17. 07:23

A megfigyelési ügyben célkeresztbe került cég, az UD Zrt. – amelynek jelenleg akár még a Nemzetbiztonsági Hivatal fejének megfigyelése is módjában állt – országszerte jelen vannak képviseleteikkel. Alapos, személyre szóló környezettanulmányokat is végezhettek, s a célszemély akár kormánytag is lehetett - írta a Népszava.

A múlt héten még a leginkább érintett UD Zrt. is csak mezei vagyonvédelmi vállalatnak tűnt, azóta szakértők már árnyék-titkosszolgálatot emlegetnek, ha elhangzik a cég neve. A Népszava értesülései szerint az UD Zrt.-nek ugyan Budapesten van a székhelye, ám egész országra kiterjedő hálózattal, regionális központokkal rendelkezik.

A most középpontba került UD mellett ráadásul több hasonló szervezet is létezhet. Az árnyék-titkosszolgálati szál ráadásul összevág a Népszabadság cikkével, amelyben azt írták, a vállalat nagy számban végzett környezettanulmányokat, azaz ismeretségi körök, szokások és kapcsolatok megfigyelésére szakosodtak.

Az UD Zrt. nemcsak a kémfilmekből ismert gazdasági, fejlesztési titkokra szakosodott, ahogy az külföldi árnyék-titkosszolgálatoknál szokás. Hazánkban az ilyen szervezet a politikai harcokban vesz részt. Egybevág ezzel, hogy a most kiszivárgott beszélgetés középpontjában egy MDF-en belüli esetleges hatalomváltásról s valamiféle fideszes ráhatásról esik szó – olvasható a lapban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

TRUMP EL PASO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.