Konzekvens volt az autó vezetője, ugyanis három alkalommal is ugyanazon a helyen, Miskolc belvárosában lépte túl a megengedett sebességet – ismertette Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Az óránkénti 50 kilométeres sebességre figyelmeztető táblánál előbb 120, majd 99, harmadjára pedig “már csak” 89 kilométeres sebességgel száguldott el az autó.
Mindháromszor megörökítette a sebességhatár túllépését a traffipax. A fotókért 130, 90, illetve 60 ezer, összességében 280 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetni a sofőrnek.