Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a még szombaton történtekről elmondta: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fején maszkot viselő, körülbelül 170 centiméter magas, 25-35 éves férfi fegyvernek látszó tárgyat fogott a shop eladójára, majd a napi bevételt követelte. Az eladó mintegy 10 ezer forintot adott át az elkövetőnek, aki ezután elsietett a helyszínről.
A szóvivó hozzátette: kérik, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, értesítse a rendőrséget.