Belföld

Síncsavarokra szakosodtak a tolvajok

Mintegy tízmázsányi, különféle vasúti szerelvényeket szedtek fel és értékesítettek azok a mezőkeresztesi tolvajok, akiket a napokban leplezett le a rendőrség.

A 28, 24 és 20 éves férfiak részleges beismerő vallomást tettek. Bebizonyosodott a vizsgálat során, hogy az elmúlt időszakban körülbelül tízmázsányi, különféle vasúti szerelvényeket loptak el és értékesítettek miskolci telepeken.

Az első bejelentést még április 14-én kapták, amely szerint Hejőkeresztúr és Mezőcsát között, egy üzemen kívüli vasúti pályaszakaszról sínösszekötőket, síncsavarokat loptak el ismeretlen tettesek mintegy 800 ezer forint értékben. Ezt
követően még nyolc alkalommal tettek feljelentést. A lopásokkal okozott kár összességében meghaladja nyolcmillió forintot.

A nyomozás során több házkutatást is tartottak. Első körben egy 31 éves férfinál, akinek a garázsában lefoglalták az előző napon felvásárolt vasmennyiséget, a mintegy 160 kilogrammnyi, vasúti pályából kiszerelt síncsavart. A férfi ellen jelentős értékre elkövetett orgazdaság miatt indított eljárást a rendőrség.

Az orgazda nevezte meg a három fiatalembert, akiktől a vasanyagot vásárolta, illetve elmondta azt is, hogy ez nem az első alkalom volt. A 28, 24 és 20 éves férfiak ellen lopás miatt indított eljárást a tiszaújvárosi rendőrkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik