Belföld

Megalakul a Gazdasági Egyeztető Fórum

Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) létrehozásáról döntött a kormány pénteki ülésén - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, a fórum elnöke kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. A fórumnak javaslattevő, véleményező joga lesz a vállalkozásokat érintő jogszabályok, intézkedések tervezeteiről.

Bajnai Gordon közölte, hogy a kormány a GEF létrehozásával egyidejűleg kezdeményezi a Versenyképességi Tanács, illetve a Vállalkozásfejlesztési Tanács megszüntetését. A GEF ülésének állandó meghívottja lesz az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldalának egy képviselője. Az első ülésre várhatóan ez év augusztus végén kerül sor.

Bajnai Gordon elmondta: a gazdasági érdekképviseletek különböző szereplőivel folytatott eddigi konzultációkon erős támogatást kapott az a javaslat, hogy jöjjön létre egy állandó fórum a gazdaság szereplői és a kormány között az együttműködés, a párbeszéd erősítésére.

A miniszter elmondta, hogy a GEF munkájában a gazdasághoz kapcsolódó minisztériumok, illetve a gazdasági érdekképviseletek – MGYOSZ, VOSZ, Agrárkamara, MKIK, a Befektetői Tanács, a kisvállalkozói szövetségek (KÉSZ) és a vegyes kamarák – képviselői vesznek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik