Belföld

Egy feldarabolt férfit találtak Pásztón

Feldarabolva találták meg egy eltűnt férfi holttestét a rendőrök a Nógrád megyei Pásztón - közölte a rendőrség pénteken.

Az eddig eltűntként körözött idős férfi holttestének maradványaira csütörtökön Pásztón talált rá a rendőrség – mondta Medve Judit, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Hozzátette: a bűncselekmény még 2005 decemberében történt, az elkövetők – akik között fiatalkorú is volt – már előzetes letartóztatásban vannak.

Az utóbbi tíz évben, tíz esetben találtak áldozatokat feldarabolva. Legutóbb 2007 júniusában vettek őrizetbe egy 29 éves pusztaottlakai férfit, aki körülbelül egy héttel azelőtt megölte 19 éves élettársát, majd a holttestet feldarabolta, és egy bokros részen a testrészeit elrejtette. Ezt megelőzően 2003-ban történ olyan bűncselekmény, amely során az áldozatot feldarabolva találták meg. Ekkor egy salgótarjáni vállalkozónak a holttestét, akit egy évvel korábban három férfi egy büntetett előéletű vállalkozó megbízásából meggyilkolt, majd feldarabolt, s a maradványokat egy épülő ház derítőjében lelték meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik