Belföld

Szobrot kapott Rapcsák András

Rapcsák András igazi lokálpatrióta volt, aki iránytűként mutatta az utat a kereszténydemokrácia számára; nélküle nem lehetett volna újjáéleszteni a Kereszténydemokrata Néppártot - méltatta az egykori hódmezővásárhelyi polgármestert Semjén Zsolt. A KDNP elnöke a volt városvezető Varga Imre által készített mellszobrát avatta fel a városban.

Rapcsák Andrásról – aki 1998-ban a Fidesz-MDF színeiben indult és ért el sikereket az országgyűlési választásokon – Kövér László a Fidesz országos választmányának elnöke úgy emlékezett, hogy bár országos politikai kérdések képviseletére is alkalmas lett volna, Hódmezővásárhelyet választotta, mert tudta, hogy olyan szunnyadó polgárság él a településen, melyben nagy lehetőségek rejlenek.

Lázár János fideszes politikus, a város jelenlegi vezetője is elismeréssel szólt elődjéről, akinek vezetésével elindult a fejlődés Hódmezővásárhelyen, és a város lakói ma már úgy látják, a település jó irányba halad. A politikus szerint Varga Imre szobra az új Vásárhely szimbólumává vált.

Pályázaton nyert Varga Imre

A Kossuth- és Munkácsy-díjas művész alkotása ruskicai márványból készült. A faragott mellszobor elkészítésére meghívásos pályázatot követően választották ki Varga Imre szobrászművészt.

Semjén beszél Rapcsák János szobra előtt (Fotó: MTI))

Semjén beszél Rapcsák András szobra előtt (Fotó: MTI))

Az alkotó a szobor felállítását megelőzően elmondta, személyesen ugyan nem ismerte Rapcsák Andrást, özvegye azonban rendelkezésére bocsátott több, a polgármestert ábrázoló fényképet, s megtekintett több filmfelvételt is, melyen szerepelt a politikus. Az egykori polgármester megformálása előtt többekkel is beszélgetett, akik hosszabb ideig vele éltek és dolgoztak.

Utcát már neveztek el Rapcsákról

Rapcsák András 1990-től haláláig, 2002-ig volt Hódmezővásárhely polgármestere, országgyűlési képviselője. Nevéhez fűződik egyebek között a város úthálózatának felújítása, a kerékpárutak kiépítése, a csatornahálózat fejlesztése, szennyvíztisztító létesítése, a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása és több iskola felújítása.

2007 szeptemberétől az alföldi város főteréről kiinduló egyik út őrzi a nevét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik