Belföld

Törvényt módosítana a melegekért Gyurcsány

Az alkotmány biztosítja a békés gyülekezés jogát, de a hétvégi melegfelvonuláson történtek után át kell tekinteni, hogy szükség van-e egyes jogszabályok módosítására - mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök a közjogi méltóságokkal tárgyalt csütörtökön, ahol egyetértettek abban, hogy közös felelősség és kötelesség fellépni az erőszakos cselekmények és kirekesztő nézetek ellen. Az igazságügyi és rendészeti miniszter – a szombati melegfelvonuláson történtekkel kapcsolatos – gyorsjelentését Gyurcsány Ferenc már a találkozó előtt megkapta, az ügyészségére még vár. A két jelentés tartalmáról péntek reggel tájékoztatja a nyilvánosságot – mondta a kormányfő.

A megbeszélésen Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Gyurcsány Ferenc kormányfő, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese vett részt. A közjogi méltóságok abban állapodtak meg, hogy megbeszélésük után a kormányfő ismerteti álláspontjukat az újságíróknak.

Gyurcsány Ferenc újságírókkal ismerteti a megbeszélés eredményét (fotó: MTI)

Gyurcsány Ferenc újságírókkal ismerteti a megbeszélés eredményét (fotó: MTI)

Mindegyikük számára egyértelmű, hogy a köztársaság legalapvetőbb jogai közzé tartozik a szólás és a gyülekezés szabadsága, ezeket oltalmazni és védeni kell. Alapvető joga minden polgárnak, hogy szabadon meghatározhassa, megélhesse nemzeti, vallási, kulturális hovatartozását, szexuális identitását – mondta a kormányfő.

Az alkotmány biztosítja a békés gyülekezés jogát, de úgy látják, hogy szükség van „itt-ott” pontosításra a részletszabályokban, példaként a büntető törvénykönyvet említette. Ebben a kérdésben a törvényhozásé a fő felelősség, a parlament munkáját a kormány kezdeményezésekkel fogja segíteni – mondta. A szombaton történtekről a kormányfő nem szeretne egyeztetni a parlamenti pártokkal, a jogszabályalkotásról, a gyülekezési törvényről azonban folytatni kell az ötpárti tárgyalásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik