Belföld

Fegyelmi a cukorbeteget elutasító mentős ellen

Nem járt el helyesen a rendőrségi mentőautó személyzete a július 5-i melegfelvonuláson, amikor nem láttak el egy cukorbeteg nőt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Tényfeltáró vizsgálat indult annak megállapítására, hibázott-e a személyzet akkor, amikor nem látott el egy idős nőt, aki a segítségüket kérte, illetve egy másik esetben, amikor egy ellátásra jelentkező nőt elláttak ugyan, de némi késedelemmel. A szombati rendezvények rendőri biztosításának ugyanis része volt az egészségügyi biztosítás, melyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság egészségügyi szolgálata látott el.

„Az egészségügyi biztosításban részt vevő mentőautók személyzetének elsődleges feladata a sérült rendőrök ellátása volt, olyanoké, akik az őket ért támadások során, a helyszínen sérültek meg” – olvasható a rendőrség honlapján.

A szombati melegfelvonuláson egy nő rosszul lett a tömegoszlatásra használt könnygáztól – az esetről az egyik szervező számolt be egy honlapon, ahol közölték a mentőautó rendszámát is. A mentős a beszámoló szerint durva és megvető kiabálás mellett közölte: „Mi azért vagyunk itt, hogy a rendőrséget szolgáljuk, az ilyen embereket nem!”

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.