Belföld

Melegfelvonulás: közel hatvan embert csuktak le

Vasárnap hajnali adatok szerint ötvenhét embert vettek őrizetbe az előző napi melegfelvonulás során történt összecsapásokban, illetve azt követően. 12 rendőr sérült meg. Azt egyelőre nem tudni, hány emberrel szemben indítanak eljárást.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk szombat délután a budapesti Andrássy úton haladó Meleg Méltóság Menetét és a rendőröket szélsőséges csoportok dobálták meg különböző tárgyakkal, így például petárdákkal, füstbombákkal, Molotov-koktélokkal. Több helyen megrongálták a kordonokat, a Hősök terén pedig megbontották a burkolatot, és rendőrökre támadtak.

A BRFK közlemény szerint 12 rendőr jellemzően fej-, és lábsérülést szenvedett, kettőt közülük savval öntöttek le. A támadások során 12 szolgálati gépkocsiban keletkezett anyagi kár. Ötvenhét embert hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, valamint rongálás elkövetése miatt állítottak elő. A rendőrség vasárnap reggel még nem tudott tájékoztatást adni arról, hány emberrel szemben indítanak eljárást.

Képgaléria!

Képgaléria!

A Meleg Méltóság Menete az Erzsébet térről indult az Andrássy úton a Városliget felé szombat délután. Ugyanebben az időben indult meg az ellentüntetők menete is az 56-osok teréről az Erzsébet tér felé. A melegek és szimpatizánsaik nagyjából másfél ezren, az ellentüntetők menetének tagjai néhány százan voltak. Mindkét felvonulást rendőrök vették körbe.

Lendvai elítéli

Ma ugyanaz ugyanazok támadták a felvonulókat, akik a szélsőjobboldali politikai megmozdulásokon szerepelnek. Összenő, ami összetartozik – mondta Lendvai Ildikó.

“Akik egy kisebbséget támadtak durva, erőszakos módon, tudniuk kell, hogy valójában ők vannak kisebbségben az ország tisztességes többségéhez képest” – szögezte le az MSZP frakcióvezetője.

A melegek menetét az Andrássy út teljes hosszában gyalázták és dobálták az út mindkét oldaláról. Az első erős támadás a Liszt Ferenc térnél, a Rendszerváltó Fórum rendezvényének helyszínén érte a felvonulókat. A térnél a tüntetők megpróbálták megbontani a kordont, rátámadtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.

A Liszt Ferenc térinél is nagyobb összecsapás helyszíne volt a Hősök tere, ahol csuklyás, maszkos tüntetők támadtak a rendőrökre. A kordonokat ledöntötték, a rendőröket megdobálták. A rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be, a tömeget a Városliget, valamint a Dózsa György úton a Keleti pályaudvar, illetve a Váci út felé szorították ki.

A melegfelvonulás után ellentüntetők megtámadták azt a rendőrautót, amelyben Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő és a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkár próbálta elhagyni a teret. Kő találta el Léderer Andrást, az SZDSZ Új Generáció elnökét, megütötték Horn Gábor szabad demokrata ügyvivőt, és megverték Orosz Józsefet, a Klubrádió riporterét.

A parlamenti pártok közül az MSZP és az SZDSZ fejezte ki szolidaritását a megtámadottakkal. Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a Magyar Köztársaság szégyenének nevezte a melegfelvonulás résztvevőit ért támadásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik